Nagyvilág

Ebola: új megbetegedést regisztráltak Libériában

Újabb ebolás megbetegedést regisztráltak a korábban már ebolamentesnek minősített Libériában: egy tízéves fiút fertőzött meg a gyakran halálos kimenetelű kór, közölték a helyi egészségügyi hatóságok pénteken.

A fiút csütörtökön este szállították kórházba a főváros, Monrovia egy elővárosából. A beteget kezelő orvos és egy ENSZ-tisztviselő is megerősítette, hogy a tesztek szerint ebolás esetről van szó.

Libériát először májusban nyilvánították ebolamentesnek, miután 42 napig, azaz a vírus 21 napos lappangási idejének kétszereséig nem észleltek új megbetegedést. Ezt követően azonban ismét felütötte a fejét az ebola az országban, bár a megbetegedések száma a korábbiaknál jóval alacsonyabb volt.

A nyugat-afrikai országot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptemberben ismét ebolamentessé nyilvánította, azóta ez az első ismert eset Libériában.

A WHO adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2013 decembere óta több mint 28 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 200 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt.

Guineában és Sierra Leonéban továbbra is fertőz a járvány. Guineában még közel 500 embert tartanak megfigyelés alatt, akik kapcsolatba kerültek fertőzöttekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik