Nagyvilág

A CIA-igazgató védelmébe vette a szíriai menekültek befogadását

Szerinte fontos, hogy politikai és jogi szempontból is egyensúlyt találjanak a polgárok védelme érdekében.

A CIA igazgatója védelmébe vette az amerikai kormány tervét, melynek keretében jövő októberig tízezer szíriai menekültet fogadnának be az Egyesült Államokban – tudósít az MTI. John Brennan egy washingtoni konferencián arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok „olvasztótégely”. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a biztonsági és hírszerzési szakemberekre a korábbinál is nagyobb felelősség hárul, hogy megakadályozzák, hogy a menekültek tömegével terroristák érkezzenek.

Brennan szerint fontos, hogy politikai és jogi szempontból megtalálják azt az egyensúlyt, amely biztosítja, hogy a kormány jogszerűen lépjen fel a polgárok védelmében. Az elkövetkező évek alapvető kihívásának a „digitális világot” nevezte. Megismételte korábbi kijelentését, mely szerint a kiszivárogtatások meggyengítették a nemzetbiztonságot, de nem említette név szerint a titkos adatgyűjtéseket leleplező Edward Snowdent.

A CIA vezére azután szólalt meg, hogy 31 szövetségi tagállam kormányzója a szíriai menedékkérők betelepítése ellen foglalt állást a párizsi terrortámadás után. Egy háromtagú szíriai család, mely 2012 óta vár amerikai letelepedési lehetőségre, csütörtökön érkezett volna meg Indianába, de az állam vezetésének ellenkezése miatt Connecticutba irányították át őket.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke bejelentette, hogy a szövetségi törvényhozás alsóháza csütörtökön szavaz egy törvénytervezetről, amely addig felfüggesztené a szíriai menekültek befogadását, amíg az illetékes hatóságok megállapítják, hogy az alkalmazott átvilágítási rendszer képes-e kiszűrni közülük a terroristákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik