Nagyvilág

Párizsi terrortámadás: nem engedték el Törökországból Junckert és Tuskot

A repülőgépükkel kapcsolatos biztonsági aggodalmak miatt Törökországban ragadt hétfőn este az Európai Unió két vezető tisztségviselője.

Jean-Claude Juncker bizottsági elnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a KLM holland légitársaság által számukra biztosított különgépen tért volna vissza Brüsszelbe a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport antalyai csúcsértekezletéről.

Azonban közölték velük, hogy a gépükkel kapcsolatos biztonsági aggodalmak miatt meg kell várniuk, amíg értük megy kedden egy másik repülő, feltehetően dél tájban.

Az ügyben a török szolgálatok vizsgálódnak – tette hozzá az uniós forrás, azt azonban nem árulta el, hogy milyen jellegű problémáról van szó.

A Reuters hírügynökség egyik tudósítója szerint a többi légi járat a terveknek megfelelően szállt fel Antalyából a közeli Belekben megtartott csúcs után, amelynek résztvevői a terrorizmus elleni összefogást szorgalmazták a péntek esti párizsi merényletsorozatra reagálva.

Az értekezletet homlokterében eredetileg a fenntartható fejlődés kérdései álltak volna, de az első nyilatkozatokból ítélve a párizsi merényletek némileg felülírták az eredeti elképzeléseket, mert jószerivel minden államfő a terrorizmus elleni közös fellépés szükségességét domborította ki mondandójában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik