Nagyvilág

Azonosították az egyik párizsi merénylőt

Ujjlenyomat alapján azonosították a péntek éjjeli párizsi merényletek egyik elkövetőjét, egy fiatal francia férfit, aki az Europe 1 rádió szombati jelentése szerint a Párizstól mintegy 35 kilométerre lévő Courcouronnes-ba való.

A rendőrség nyilvántartásában szereplő ujjlenyomatok alapján megállapították, hogy olyan személyről van szó, aki már korábbról is ismert volt a hatóságok előtt nemzetközi terrorista tevékenységben való részvétele miatt. A nyomozás első eredményei szerint egyike volt annak a négy merénylőnek, aki a Bataclanban végrehajtott akció során vesztette életét. Ezen a helyen követték el a legbrutálisabb támadást, a koncertteremben túszejtés és túszszabadító akció is volt, ott a halálos áldozatok száma meghaladta a százat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik