Nagyvilág

Ukrajna nem fizet Oroszországnak – ez már államcsőd?

Keleti szomszédunk hitelkönnyítéseket követel Oroszországtól, ahogyan azt megkapta nyugati magánhitelezőitől is, Moszkva viszont államcsődként értelmezi a helyzetet, és bírósághoz fordul.

Ha Oroszország nem hajlandó a hitel átütemezésére, a kormány moratóriumot mond ki a tartozásra

– Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök.

A Kreml szóvivője viszont közölte, ha Kijev nem fizet, Oroszország úgy tekinti, hogy Ukrajna államcsődben van, és bírósághoz fordul. Az orosz kormány már többször hangsúlyozta, hogy nem ütemezi át az adósságot, mert nem magánhitelről, hanem állami hitelről van szó.

Oroszország 2013-ban folyósított 3 milliárd dolláros hitelt Ukrajnának, amelynek törlesztése december 20-án esedékes.

Ukrajna ismételten bejelentette, hogy ugyanolyan hitelkönnyítéseket követel Oroszországtól mint amilyeneket megkapott nyugati magánhitelezőktől, akikkel sikerült megállapodni 15 milliárd dollár tartozás átütemezéséről. A hitelezők vonakodva bár, de belementek, hogy magasabb kamatok fejében leírják az adósság 20 százalékát, de négy évvel meghosszabbítják a futamidőt.

Natalja Jareszko ukrán pénzügyminiszter ugyanakkor csütörtökön azt mondta, hogy kész tárgyalni orosz kollégájával a hitel átütemezéséről, de időpontot nem tűztek ki. Kedvezőbb feltételeket azonban Ukrajna már csak azért sem kínálhat, mert Oroszország is eurókötvények formájában folyósította a hitelt. Ebben az esetben a legnagyobb kedvezmény elve érvényes, és a vonatkozó törvények értelmében egyetlen hitelezővel sem lehet kivételt tenni.

Ezen a kereten belül kell dolgoznunk a megállapodás érdekében

– mondta Jareszko.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik