Külföld

“Meg akarták ölni a férjemet, át akarták lőni a lábát a térdétől”

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2015. 11. 12. 19:50

Mind a magyar, mind az EU összes, a menekülthullám által érintett országát elárasztották azok a fényképek, amelyek erejük teljében lévő, agilis férfiakat mutattak a határokon, erősítve a társadalomban azt a képet, hogy a menedékkérők nem mások, mint egyszerű haszonlesők. A valóság ennél jóval árnyaltabb: bár előfordulnak gazdasági migránsok is a tömegben, a leggyakoribb, hogy a menedékkérők az egész családjukat képviselik és intézik a beutazásukat. Erre pedig az EU törvényei lehetőséget is adnak.

Taxival utaztam Kairó Naszer City nevű kerületébe. Sötét volt már. Csak az utcalámpák és neonreklámok szolgáltatták a fényt. Ahhoz, hogy elérjek a kerületbe, gyakorlatilag át kellett vágnom az egész városon. Páncélozott csapatszállítók álltak a szögesdróttal és betonpillérekkel megerősített kormányépületek, rendőrségek előtt, golyóálló-mellényes kiskatonák őrködtek a hűvösben, összedörzsölve elgémberedett ujjaikat.

A világon sehol nem fázol jobban, mint télen a Közel-Keleten. Nincs hideg, ezt semmiképpen sem állíthatjuk. Eseményszámba megy, ha a levegő 12 Celsius-fok alá hűl. Mégis, a tél a sivatagban a legcudarabb. Ellentétben ugyanis Európa téli mínuszaival, melyek szükségszerűen kitermelték a házak rendes szigetelését, a tél három hónapját leszámítva Egyiptomban dögletes forróság van. A lakások szigetelésével senki sem törődik, így reggel tizenkét fokban ülsz a számítógéped előtt a szobádban, tizenkét fokban ebédelsz, és tizenkét fokban zuhansz az ágyadba éjjel.
A tizenkét fok berágja magát a bőröd alá, a csontjaidig. Annyira fázol, hogy már nem is reszketsz. Fel sem tűnik, hogy szinte semmit sem érzel az ujjaiddal.
November volt Kairóban, 2014.

Azért utaztam Naszer Citybe, hogy egy palesztin csonka család egyik felével találkozzam. Egészen pontosan az anyukával és a gyerekekkel. A család másik fele, Mahmúd már Magyarországon várt rájuk és a magyar államra, hogy négy év távollét után egyesítsék végre a családjával, akiket mindenével együtt rohamtempóban kellett a Gázai övezetben hagynia, miután a Hamász politikai okokból elrendelte a letartóztatását.

A férfi Magyarországon sikeresen igazolta, hogy üldözésnek van kitéve Gázában, és az övezetet uraló politikai frakció az életét fenyegeti, így menekültstátuszt kapott. Még éppen időben átcsempésztette magát Egyiptomba, Egyiptomból pedig tengeren és a szárazföldön Magyarországra jött. Ez persze hosszú ideig tartott.

A minta

Sok menedékkérőhöz hasonlóan, ő sem azért hagyta ott a családját, három bölcsődés és egy karon ülő kisgyerekét, valamint szép és fiatal feleségét, mert jobban vonzotta a gyroskészítés Budapesten és az ezzel járó csillogó élet. Azonnal mennie kellett, ha nem akart eltűnni a Hamász börtönében. Az egyiptomi-gázai határon futó illegális alagutak harminc méteres mélyébe való leereszkedés pedig az útból a legbiztonságosabbnak tűnik így utólag – dacára annak, hogy bármikor rálőhetett egy rakétát Izrael, vagy robbanthatta be az egyiptomi hatóság, amíg odalent volt.
Normális ember ide nem is vinné a gyerekeit, legalábbis én biztosan nem. Egyedül persze minden más.
Mahmúd embercsempészek kezein keresztül, folyamatos éhezés, verés közepette tette meg az utat, annak reményében, hogy ha Európába érkezik, valahogyan kihozhatja majd maga után a családját – törvényesen, repülőgéppel. Ezt az eljárást családegyesítésnek nevezik a menekültjogban. Az kérelmezheti, aki már megkapta a menekültstátuszt. Mahmúd és családja persze szerencsésnek mondható – ellentétben a polgárháborús Szíriával, ahol az etnikai tisztogatás hétköznapi dolognak számít, ki tudták bekkelni az időt, amíg elkezdődött a családegyesítési folyamat. Bár a nagyobbik fiát és a családot is inzultálta a Hamász, közölve velük, hogy az apja bűnöző, tettlegesség nem volt.

„Csak a szerencsés családok mondhatják el magukról, hogy csak egy-két tagjuk volt közvetlen életveszélyben, nem kellett mindenkinek menekülnie”

– mesélte már Mészáros Márti menekültjogi aktivista Budapesten.

„A leggyakrabban olyan esetekkel találkozunk, hogy még a konkrét háborús zónákból érkezők is mindenképpen megpróbálják elkerülni a menedékkérők, hogy az egész család elinduljon, olyan veszélyes az út. Főleg a férfiak vágnak neki, annak reményében, hogy miután megérkeztek, már biztonságosan tudják Európába vinni a családjukat. Az időseket, nőket, gyerekeket. Ezért van annyi fiatal férfi a menedékkérők között. Ők vállalják, hogy elmennek, a család összedobta az utazás, az embercsempészek árát, és vár. A leggyakrabban a fiatal férfiakat éri üldözés, például nincs olyan szíriai férfi, akit nem akart volna valamelyik milícia besorozni.”

Várakozás

A palesztin család egy paneltömbben lakott Naszer Cityben, a negyedik emeleten. Egy anyuka, a négy gyerekével, akik közül a legidősebb kislány is jó, ha tizenkét éves elmúlt. Mindhárman illegálisan tartózkodtak az országban, mert az egy hónapra kiadott turista vízumuk lejárt, a magyar hatóságok pedig még nem engedélyezték a beutazást. Időközben a Gázai övezet egyiptomi határátkelőjét, ahol Egyiptomba jöttek – mert a legközelebbi magyar követség Kairóban van – lezárta a kormányzat a terrorellenes háború jegyében, visszautazni nem tudtak. Egyiptomban ragadtak mindannyian, ahol ahogyan telt az idő és lejárt a vízumuk, illegális bevándorlók lettek.

Ez pedig nem volt már 2014-ben sem vicc Egyiptomban, ahová a menekültválság jó másfél évvel már korábban begyűrűzött, mint Európába, és amelyre drasztikus választ adott az új, a hadseregből érkező Sziszi-kormányzat. 2013 telén például tömegével tartóztatták le a menekülteket, potenciális terrorveszélyként értékelve őket. Az addig érvényben lévő vízummentességet is eltörölték.

Ez az Egyiptomban bujkáló családra nézve azt jelentette, hogy teljes egészében ki voltak szolgáltatva főbérlőjük jóindulatának, aki persze jóval áron felül adta ki nekik a panellakást.
Az anyuka a letartóztatástól való félelmében mindig elköszönt a gyerekektől, amikor bevásárolni ment.
Nem is mertek sehová sem kijárni, ültek a 12 fokos lakásban, és hónapokon keresztül vártak arra, hogy a BÁH végre döntést hozzon az ügyükben. Teltek a hetek, a hónapok, minden pénzük elfogyott.

Ekkor kopogtam be az ajtajukon. Előzőleg persze egyeztettünk, hogy megyek. Egy halk szavú kendős nő fogadott, messze fiatalabb volt nálam. A gyerekek mind tiszta ruhában ültek a lakás kanapéján és vártak. Egyedül a legkisebb gyerek, a négyéves Ahmed esett nekem. Elképesztően dühös volt. Egyéves volt, amikor elszakították az apjától, azt hitte, az apjával jövök, a csalódását pedig azzal fejezte ki, hogy püfölni kezdte a lábamat.

„Meg akarták ölni a férjemet, ezért ment el”

– mesélte a feleség, amikor sikerült leszerelni a gyereket és elkezdtünk beszélgetni.

„Át akarták lőni a lábát a térdétől.”

Családegyesítés a gyakorlatban

Az Európai Unión belül eltér a tagállamok gyakorlata a családegyesítés kérdésében. Az általam kérdezett a magyar menekültügyben dolgozó szakemberek úgy foglalták össze a dolgot, hogy csak azok a menekültek kérelmezhetik, akik esetében már lezárult az állami vizsgálat és megkapták a menekült- vagy oltalmazott státuszt. A kérelmet minden esetben már a családtagok adják be, és minden költség – pl. fordítási költségek, illetékek stb. – őket terheli.

A családtagoknak érvényes útlevéllel kell rendelkezniük, amit okmányszakértőnek kell hitelesítenie, ha nincs útlevelük, illetve nincsen olyan anyakönyvük, amely hitelesen igazolja a családi kapcsolatot, akkor DNS vizsgálattal kell igazolniuk a rokonságot, ami szintén nem olcsó mulatság. Ha ez megvan, akkor a családtagoknak a legközelebbi olyan országba kell utaznia, ahol a befogadó ország külképviselettel rendelkezik, Mahmúdék esetében Egyiptom volt, de a szíriai menekültek a törökországi, libanoni vagy jordániai magyar követség ajtaján kopogtatnak.

Fotó: Jászberényi Sándor

Interjú következik ugyanis a konzullal, akinek 21 nap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, támogatja-e a családegyesítést. Ha a dokumentációk hiányosak, még bekérhetnek egyéb iratokat is és az eljárást 3-4 hónappal meghosszabbíthatják. A szakértők szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy első körben sokakat elutasítanak, és az eljárás a legtöbb esetben minimum fél évig eltart, amíg a várakozó család jobban teszi, ha abban az országban tartózkodik, ahol az eljárást folytató követség van. Ezt szinte sosem tudják finanszírozni.
A helyzet pedig tovább bonyolódik, amennyiben a menekült a szüleit vagy a testvéreit szeretné az EU-ba hozni. Ez esetben még több dokumentum benyújtása szükséges, melyeket, tekintve a háborús körülményeket, igen nehéz előkeríteni.

A csendes második

Illedelmesen ücsörögtem a lakásban, mialatt interjúztam az anyukát és a gyerekeket. A közös életről kérdeztem őket, arról, hogyan bírják a várakozást.
Az anyuka kétszer sírta el magát a beszélgetés közben.
Egyszer, amikor arról beszélt mennyire vannak eladósodva, egyszer pedig, amikor elmesélte, hogy a legkisebb gyerek már egyáltalán nem emlékszik az apjára. Sokkal hosszabb ideig tartott a megérkezés, mint azt valaha is hitték.

Gyümölcsöket és süteményt kínáltak, ragaszkodtak hozzá, hogy egyek. Miután elbúcsúztam tőlük az jutott az eszembe, hogy valószínűleg kétheti kosztpénzt költöttek arra, hogy megvendégeljenek.

A videókat, amiket készítettem, megküldtem azoknak, akik filmet készítenek a menekültek családegyesítéséről, és ennek keretén belül kértek meg, hogy látogassam meg a családot. Cikket végül nem írtam a történetükből, mert attól féltek, befolyásolná a BÁH döntési folyamatát. A napokban értesültem arról, hogy időközben a család megkapta a vízumot, és 4 év után végre újra találkozhatott a család, a kisfiú pedig végre megismerhette az édesapját személyesen is.
Azóta semmi hír róluk. Szinte azonnal továbbutaztak nyugatra.
Mind a menekültügy önkéntesei, mind a nevük elhallgatását kérő a bevándorlási hivatalnál dolgozó tisztviselők arról számoltak be, hogy a palesztin család esete példaértékű. Bár a mai napig nincsenek pontos adatok arról, hogy az elmúlt hónapokban hány menedékkérő is érkezett Európába, de abban mindenki egyetért, hogy a legtöbb esetben jéghegy csúcsát láttuk csak. A becslések szerint a 6-800 ezer menekültkérő nagy része amint jogi helyzetéről döntés születik, azonnal meg fogja indítani a családegyesítési eljárást, ez pedig a Közel-Kelet népességstatisztikáit elnézve akár a menekültek számának négyszereződését is jelentheti. Mindez persze kevésbé látványosan fog történni – elmaradnak a szabad ég alatt éjszakázó családok és a dühös fiatalemberek fotói a közéletből, gyalogmenetek sem lesznek az autópályákon.
Már ha időközben nem változnak a törvények. Nyilván komoly kérdés, hogy erkölcsös-e megtagadni a valóban kínzás, halál elől menekülőktől, hogy együtt lehessenek a családjukkal.

Pró és kontra

Jelenleg senki sem tudja megjósolni, hogyan fog alakulni a családegyesítés törvényi szabályozása a jövőben. Ha a menekülttörvények változásait nézzük az EU-ban, és az ezek változtatásában érvényesülő tendenciát, akkor szinte egészen biztos, hogy szigorodni fog. Ez még több dokumentum beszerzését, még több ellenőrzést jelenthet. Magyarországon idén kb. 180.000 ember kért menedékjogot eddig, és kb. 400 ember kapott menekült vagy oltalmazott státuszt. És fontos, hogy oltalmazott státuszt több, mint kétszer annyian kaptak, mint ahányan menekültstátuszt. Menekültstátuszt kb. 150 ember kapott eddig idén, tehát az óriási számok közül csak ennyinek van valós esélye arra, hogy egyesítse a családját.

Bár a családegyesítési kérelmek során is előfordulnak trükközések (pl. nem saját gyereket jelöl meg, stb.) ezek általában hamar elvéreznek a vizsgálatok során. A menekültügyi aktivisták beszámolói szerint nem is ennél az eljárásnál próbálnak meg elsősorban csalni a menedékkérők.

Az ultrakonzervatív és a menekültek befogadását elutasító platformok jelenleg is lobbiznak annak érdekében, hogy megakadályozzák a menekülthullámmal az EU-ba érkező és ott menedékjogot kapott menekültek családegyesítését. Az érveik elsősorban azon alapulnak, hogy a jelenlegi menekültkrízissel össze sem hasonlítható korábbi évtizedek bevándorlóit sem sikerült érdemben integrálni az európai társadalomba, ekkora tömegnél erre pedig még kisebb esély látszik.A családjaikkal egyesített menekültekben egyszerre látnak demográfiai és kulturális veszélyt.
Az elöregedő európai társadalom ugyanis nem képes versenyezni a baby boommal, ami a Közel-Keletet jellemzi. Míg Európában egy családban átlagosan jó, ha két gyermek születik, addig ez a szám a Közel-Keleten négy fő. Nem nehéz kiszámolni, hogy 15-20 év múlva, milyen hatással lesznek az európai államokra, a már állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező menekültek, amennyiben nem sikerült integrálni őket, magyarul nem vallják Európa liberális demokráciáinak értékrendjét.

A családegyesítés mellett érvelők egyik legfontosabb érve, hogy nem tagadhatjuk meg egy emberi lénytől, hogy együtt éljen a családjával.
Ha így teszünk, kihúzhatjuk Európáról a humanista jelzőt.
Az igazi integrációnak ez az egyik legalapvetőbb feltétele, nem lehet úgy integrálódni, hogy közben a családod miatt rettegsz napi 24 órában. Nem tud a jelenben élni és a jelen életére koncentrálni addig az ember, amíg a legalapvetőbb feltételek nem teljesülnek. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy egy családegyesítési kérelem megtagadása gyakorlatilag nullázni fogja az integrációs törekvéseit bárkinek és a szélsőségek felé vezeti – ez újabb terrormerényleteket is jelenthet.
Akárhogyan is nézzük, egy dolog elmondható: a menekültválság korántsem ért véget. Sőt, most fog kezdődni azzal, hogy a menekültek tömegével fogják kérni a családegyesítést.
Arra pedig nincs egységes álláspontja az EU-nak, hogyan is reagáljon erre a kérdésre.

(Mahmúd családját a Magyar Helsinki Bizottság segítette a családegyesítésben.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.