Nagyvilág

Úgy intézkedik a német bevándorlási hivatal, hogy Merkelnek nem is szóltak

merkel obama g7 (Array)
merkel obama g7 (Array)

Angela Merkel német kancellárt nem értesítették külön arról, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) október 21-e óta nem vállalja át automatikusan a szíriai állampolgárok ügyében a menekültügyi eljárás lefolytatását, hanem megvizsgálja, hogy mely uniós tagország az illetékes, derült ki szerdán Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón.

A BAMF a tevékenységét felügyelő belügyminisztérium utasítására tért vissza a korábbi gyakorlathoz, és a tárca erről nem tájékoztatta a kancellárt, de ebben “nincs semmi különös”, hiszen a saját hatáskörébe tartozó ügyről van szó, emelte ki Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő. Hangsúlyozta, hogy a kormány menekültpolitikája vagy a “befogadás kultúrája” egyáltalán nem módosult ettől a szakminisztériumi szintű döntéstől.

Abban pedig nincsen semmi politikai szenzáció, hogy a német kormány Németországban érvényesíti az uniós jogot, tette hozzá.

Németországban eddig is betartották a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini előírásokat, és ugyan a kormány szerint a dublini rendszer módosításra szorul, de addig is mindenkinek be kell tartania, mondta Christiane Wirtz.

Németország nem helyezte hatályon kívül a dublini szabályokat

A német kormány egy pillanatra sem helyezte hatályon kívül a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini előírásokat, mondta a német belügyminiszter szerdán a törvényhozás alsóházában (Bundestag) azzal kapcsolatban, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) ismét megvizsgálja a szíriai menedékkérők esetében, hogy mely uniós tagállam illetékes az ügyükben.

Thomas de Maiziere elmondta, hogy a BAMF a menekülthullám erőssége miatt augusztus végétől kezdve a Dublin III. rendelet 17. paragrafusa alapján a szír menedékkérők esetében eltekintett az illetékesség vizsgálatától és átvállalta a menekültügyi eljárást, október 21-én pedig a hivatalt felügyelő belügyminisztérium utasítására visszatért a korábbi gyakorlathoz.

Ezt csupán azért közölték kedden, mert akkor érkezett erre vonatkozó kérdés a sajtótól, mondta a belügyminiszter.

Németország elvárja a dublini szabályok betartását az uniós partnerektől, és a maga részéről követi is azokat. “Aki megköveteli másoktól az uniós jog betartását, annak követnie is kell az uniós jog előírásait”, mondta Thomas de Maiziere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik