Nagyvilág

Moszkva állítólag egy szíriai rendezési tervet terjesztett az ENSZ elé

Moszkva állítólag egy nyolc pontból álló dokumentumot terjesztett az ENSZ elé a szíriai válság rendezésére, ebben egy 18 hónapra előre vetített alkotmányreformot vázol fel, közölte a Reuters.

A dokumentum első öt pontja az Iszlám Állam (IÁ) és más szélsőséges csoportok elleni határozottabb fellépést szorgalmazza, míg a második rész  egy szíriai alkotmányreformot vázol fel. Ennek érdekében a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette kormány és az ellenzéki csoportok képviselőinek együttesen kellene tárgyalóasztalhoz ülnie. A kidolgozott alkotmánytervezetet népszavazással fogadnák el.

A reformfolyamatot a Reuters által publikált dokumentum szerint nem Aszad irányítaná, hanem egy olyan személyiség, akit az ellenzék és a kormány közösen jelölne ki. Ezzel kapcsolatban említették az ENSZ szíriai különmegbízottját, Staffan de Misturát.

Az új alkotmány alapján előrehozott elnök- és parlamenti választásokat is tartanának. Érdekesség, hogy a publikált dokumentum nem zárja ki Aszad indulását az elnöki székért. Moszkva ugyanis aktívan támogatja a szíriai kormányt és szeptember vége óta orosz katonai gépek légi csapásokat hajtanak végre az IÁ és más lázadó csoportok ellen.

Oroszországtól eltérően az Egyesült Államok és szövetségesei Aszad távozását követelik, így a legújabb moszkvai terv a válság rendezésére nyugaton ellenállásba ütközhet, de a szíriai kormány ellenzéke sem egyezne bele, ha Aszad hatalmon maradna.

Moszkva röviddel a Reuters közleményét követően óvatos cáfolatot fogalmazott meg. Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy nem egy konkrét tervezetet dolgoztak ki, hanem mindössze ötleteket vetettek  fel a válság rendezéséhez szükséges jövőbeli tárgyalásokhoz.

A hét végén 20 állam részvételével újabb konferenciát rendeznek Bécsben a szíriai konfliktusból kivezető út megtalálásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik