Nagyvilág

Aung Szan Szú Kji leül Thein Szennel, Szve Mannal és Min Aung Hlainggal

Mianmarban földcsuszamlásszerű választási győzelmet arattak a demokratikus erők, a nagy kérdés, hogy a katonai junta mit fog lépni. A fő ellenzéki párt Nobel-békedíjas vezetője hamarosan tárgyalni fog a tábornokokkal.

Tárgyalásokra hívta Mianmar három vezetőjét, az ország és a parlament elnökét, illetve a hadsereg parancsnokát szerdán Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas ellenzéki politikus, akinek pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a negyed évszázad óta első szabad parlamenti választáson.

Szú Kji külön küldött meghívót Thein Szein államfőnek, Szve Mann parlamenti elnöknek és Min Aung Hlaing hadseregparancsnoknak. Levelében azt írta, a jövő héten tárgyalna velük a megbékélés jegyében. A párbeszéd célja az lenne, hogy “nyugodtan és békésen teljesítsék az emberek akaratát, amit a vasárnapi általános választáson juttattak kifejezésre” – írta az ellenzéki vezető.

Mindent elsöprő győzelem

A választási bizottság által szerda reggel közzétett legfrissebb részeredményekből ismertté vált a parlament alsó- és felsőházi mandátumainak mintegy negyede. Az NLD megszerezte a választható képviselői helyek közel 90 százalékát, és egyre biztosabbnak látszik, hogy abszolút többséget szerez a 664 fős kétkamarás törvényhozásban, ahol a mandátumok negyede a hadseregnek van fenntartva – ezek nem garantált mandátumok, vagyis nem választás útján töltik be őket.

A 440 fős alsóházban eddig 149 mandátum sorsa dőlt el, és közülük 134-et az NLD fog birtokolni, és mindössze nyolc képviselője lesz a mianmari junta visszavonult tábornokait tömörítő, kormányzó Szövetségi Szolidaritás és a Fejlődés Pártjának (USDP). A hét fennmaradt mandátumon négy kisebb párt osztozik.

Hasonló a helyzet a 224 fős felsőházban, ahol 33 mandátum sorsa dőlt el, és közülük 29 jut az NLD-nek, az USDP-nek pedig mindössze kettő. Az államszövetség regionális parlamentjeiben is a kormánypárt veresége rajzolódik ki: az NLD már 182 mandátumot gyűjtött össze, míg az USDP mindössze 19-et.

Oóék elismerik Oóék választási győzelmét

Tin Oo, az NLD társalapítója azt mondja, hogy a pártja a voksok közel 80 százalékát szerezte meg, nagyjából annyit, mint az 1990-ben tartott utolsó szabad választáson, aminek eredményeit a junta érvénytelenítette. Htaj Oo, az USDP vezetője azonban a választások másnapján közölte, hogy pártja fenntartások nélkül el fogja ismerni a választási eredményeket. Szú Kji a BBC-nek nyilatkozva meggyőződését fejezte ki, hogy az USDP nem fogja “elorozni” pártja választási győzelmét.

Négy évvel ezelőtt a katonai kormányzat politikai átmenetet hirdetett, de olyan korlátozásokat foganatosított a négyötödös többséggel módosítható alkotmányban, amik a továbbiakban is szavatolják a hadsereg befolyását. Az USDP megsemmisítő veresége ezért egyelőre távolról sem jelenti a demokrácia diadalát, és azt sem, hogy az NLD a tábornokok mellőzésével tudja majd irányítani az országot. Amellett, hogy a hadsereg birtokolja parlamenti mandátumok negyedét, a hadseregparancsok nevezi ki a három kulcsfontosságú, jelentős pénzeszközöket felemésztő minisztérium – a belügyi, a védelmi és a határvédelmi tárca – vezetőit.

Ki lesz az elnök?

Egyelőre nem világos, hogy az NLD és az USDP közötti hatalommegosztás a gyakorlatban hogy fog működni. Politikai elemzők tartanak attól, hogy bizonytalan idők elé néz a délkelet-ázsiai ország, amit évtizedeken át katonai junta irányított.

A választás tétje volt az új államfő is, akit a törvényhozás néhány hónap múlva választ meg. A NLD által közzétett adatokból ítélve az ellenzéki párt megszerezheti az államfői tisztséget is, de Aung Szan Szú Kji, aki az alkotmány értelmében nem indulhat az elnökválasztáson, kijelentette, az NLD győzelme esetén “az elnök fölött” fog állni. Az alkotmány szerint nem lehet sem elnök, sem alelnök az, akinek a házastársa vagy gyereke külföldi állampolgár (Szú Kji két gyermeke brit állampolgár) – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik