Külföld

Agyonvert egy egyéves lányt egy nyolcéves fiú, mert sírt

24.hu
24.hu

2015. 11. 11. 10:52

Emberölés vádjával indítottak eljárást egy nyolcéves amerikai fiú ellen, aki a hatóságok közlése szerint halálra vert egy egyéves kislányt, mert idegesítette, hogy nem hagyja abba a sírást – jelentette a helyi sajtó. A kislány még október tizedikén halt meg az alabamai Birminghamben, miközben 26 éves anyja egy éjszakai klubban bulizott barátnőjével, akivel együtt lakott, és akinek a fia agyonverte a lányt. Az eset idején a két gyerek – három másikkal együtt – egyedül volt a házban.

A helyi rendőrség közlése szerint Katerra Lewis nagyjából este 11 órakor ment el a házból a meg nem nevezett barátnővel, és nagyjából három órával később értek haza. Lewis azonban akkor nem nézett rá gyerekére, és csak másnap délelőtt, nagyjából tíz órakor tűnt fel neki, hogy valami baj van a kislánnyal.

Kelci Lewist mentővel vitték kórházba, ahol már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A halottkémi jelentés szerint a zúzódásokkal borított kislány halálát tompa ütések, súlyos fejsérülések okozták. A rendőrség közlése szerint olyan erővel verte a nyolcéves fiú a gyereket, hogy a kislánynak még a belső szervei is megsérültek.

Kelci Lewis – egy nyolcéves fiú verte halálra, miközben anyukáik buliztak

A város rendőrfőkapitánya az esettel kapcsolatban elmondta: nem találkozott ennél szívszorítóbb üggyel harmincéves pályafutása alatt. A gyerek halála ügyében nyomozó rendőrök még mindig nem tudták felfogni, hogyan lehetett a fiú „szívében annyi gonoszság”, hogy megöljön egy kislányt – közölte Sean Edwards hadnagy. A rendőrtiszti kijelentette: „semmilyen kiképzés nem tud felkészíteni arra, hogy egy nyolcéves ilyen kegyetlen bűntényt követ el”.

A WBRC televízió által megkérdezett jogi szakértők szerint nagyon kevés az esélye annak, hogy az emberöléssel megvádolt fiút nagykorúként kezeljék a bíróság előtt. Várhatóan állami gondozásba kerül, vagy fiatalkorúak börtönébe. A hatóságok eljárást indítottak a kislány anyja ellen is, akit nem szándékos emberöléssel vádoltak meg, de ügyvédje szerint a vád nem fog megállni, és inkább gondatlanság vagy hanyagság jöhet majd szóba az anya ellen.

Edwards szerint azonban az igazi büntetés az lesz az anya számára, hogy együtt kell élnie azzal a döntéssel, hogy aznap este a szórakozást választotta a kislánya helyett.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.