AppleMark
Külföld

Rakétatámadás Szíriában: Latakiában még nem volt ilyen kemény csapás

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 11. 10. 19:46

Legalább huszonkét ember meghalt, több mint hatvan pedig megsebesült a felkelők rakétatámadásaiban a kormányerők fellegvárának számító nyugat-szíriai városban.

Az állami televízió tájékoztatása szerint az egyik rakéta egy egyetem közelében csapódott be, a kikötőváros keleti részében. A csatorna által sugárzott képeken autóroncsok, betört ablakok és vértócsák voltak láthatók.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet szerint az áldozatok száma tovább emelkedhet, a sebesültek közül ugyanis többen válságos állapotban vannak.

A történtekről beszámoló AFP francia hírügynökség megjegyezte, hogy

a polgárháború kitörése óta ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő támadás a kormányerők egyik legfőbb fellegvárának tartott városban.

A mintegy 400 ezres Latakia lakosságának 50 százaléka az iszlám síita ágából kialakult alavita kisebbség tagja, 40 százaléka szunnita, 10 százaléka pedig keresztény.

Jóllehet Szíria lakosságának nagy többsége az iszlám hit szunnita ágának követője, Bassár el-Aszad elnök és hatalmi körének jelentős része is alavita.

Latakia tartomány északi részén harcok dúlnak az ellenzéki fegyveres csoportok és a Hezbollah libanoni síita szervezet harcosaival kiegészült szíriai kormányhadsereg között. Az utóbbi időben a tartományi székhely elleni támadások is megsokszorozódtak: szeptember elején autóba rejtett pokolgép robbant a kormányerők uralta Latakia városban, a merénylet következtében legalább tíz ember életét vesztette, több tucatnyian pedig megsebesültek.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 250 ezret.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.