Nagyvilág

Érkeznek az első áthelyezett menedékkérők Franciaországba

Tizenkilenc eritreai menedékkérő érkezett Olaszországból pénteken Nyugat-Franciaországba az áthelyezési válságmechanizmus, azaz a kvótarendszer részeként, közölte a francia belügyminisztérium.

Franciaország novemberben 200 ember átvételétre tett javaslatot Olaszországnak és Görögországnak, decemberben 300, januárban pedig 400 menedékkérő érkezhet a regisztrációs központokból. Franciaország mintegy 30 ezer menedékkérő befogadását vállalta a következő két évben – emlékeztetett közleményében Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

A belügyi tárca tájékoztatása szerint az “első kísérleti akció” keretében 19 embert helyeznek el az ország nyugati részén található Loire menti régióban. A miniszter – aki Franciaország nevében üdvözölte őket – jelezte, hogy a menedékkérelmüket a lehető leggyorsabban fogják a hatóságok elbírálni.

Az eritreaiak három olaszországi központból, Agrigentóból, Bariból és Rómából autóbuszon érkeznek valamikor a nap folyamán Franciaországba. Nantes városa közelében egy menedékkérők számára fenntartott központban helyezik el őket.

Franciaország szeptember elején már befogadott mintegy hatszáz, többségében szíriai menedékkérőt Münchenből a német hatóságok terheinek enyhítésére, de ők nem számítanak bele abba a 30 ezres kvótába, amelyre Franciaország vállalást tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik