Nagyvilág

Egy hét alatt háromszor is terroristát fogtak a spanyolok

Újabb feltételezett dzsihadistát, egy spanyol nőt fogtak el a hatóságok pénteken a malagai repülőtéren.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a 26 éves nő ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. Egy évvel ezelőtt hagyta el Spanyolországot az élettársával együtt, azzal a szándékkal, hogy csatlakozik az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezethez Szíriában. Az elmúlt egy évet Törökországban, a szír határ közelében töltötte, ahol erős az IÁ jelenléte.

A spanyol rendőrség közzétett egy videófelvételt is, amelyen az látszik, hogy az őrizetbe vett nőt, aki arcát kendővel takarja el, kivezetik repülőgépből és beültetik egy rendőrautóba.

A héten ez már a harmadik ilyen akciója a spanyol hatóságoknak; kedden három férfit vettek őrizetbe Madridban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terrormerényletre készültek Spanyolországban az IÁ nevében. Szerdán pedig a terroristaszervezet propagandáját terjesztő két férfit fogtak el a hatóságok szerdán Barcelonában.

Az európai országok közül Spanyolországban zajlik a legtöbb rendőri akció a feltételezett dzsihadistákkal szemben, ebben az évben már több mint 80 embert tartóztattak le az IÁ-val való együttműködés miatt.

A belügyminisztérium adatai szerint Európából körülbelül háromezer ember csatlakozott eddig a terroristákhoz, akik közül 130-an Spanyolországból utaztak Szíriába és Irakba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik