Nagyvilág

Buddhista szerzetesek is rendeltek kiskorú prostituáltakat Thaiföldön

A thai rendőrség felszámolt egy kiskorúakat foglalkoztató prostitúciós hálózatot, amely buddhista szerzeteseknek, valamint magas rangú katonai és kormányzati tisztségviselőknek nyújtott szolgáltatásokat – közölték pénteken rendőrségi források. A hálózat egy észak-thaiföldi nagyvárosban, Csiangmajban működött, és serdülő lányokat, többségében 13 éveseket szervezett be prostituáltnak.

A hatóságok eddig 12 gyanúsítottat – kerítőket és visszajáró “ügyfeleket” – vettek őrizetbe. A helyi média értesülése szerint az elfogottak között van egy buddhista kolostor volt apátja és egy korábbi magas rangú katonai tisztségviselő is. A csiangmaji rendőrség emberkereskedelem elleni osztályának egyik illetékese nem erősítette meg az őrizetbe vettek számát, ugyanakkor az EFE spanyol hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy közöttük van a város egyik buddhista egyetemének rektorhelyettese is, aki két nappal ezelőtt feladta magát. A Bangkok Post című thai napilap tájékoztatása szerint az egyetemi oktatót azzal vádolják, hogy szexuális kapcsolatot létesített legalább öt kamasz lánnyal.

Az ügyben még az év elején indult nyomozás, azután, hogy egy 13 éves lányt kiszabadítottak a kerítők kezéből. A rendőrséget a lány vallomása vezette el több kerítőhöz és a város bordélyházait rendszeresen látogató ügyfelekhez. A gyanúsítottak akár 20 év szabadságvesztéssel is sújthatók a kiskorúakkal létesített nemi kapcsolat miatt.

A thai hatóságok 2014-ben 222 embert vettek őrizetbe kényszerprostitúcióval vagy kiskorúak szexmunkába való beszervezésével kapcsolatos bűncselekmények miatt. A délkelet-ázsiai ország jól ismert a nagyobb városokban és a turisták körében népszerű tengerparti üdülőhelyeken megtalálható “piros lámpás negyedeiről”, vagyis azokról a zónákról, ahol virágzik a prostitúció és más, szexiparral kapcsolatos üzlet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik