Nagyvilág

Ciánnal mérgeztek elefántokat – az újságírókat börtönözték be Zimbabwéban

Az újságírók csak bírói döntés és óvadék kifizetése után kerültek szabadlábra a vasárnapi cikkük miatt, amelyben egy vezető politikust, több vadőrt és néhány ázsiai személyt is azzal vádolnak, hogy részt vett mintegy hatvan elefánt ciánnal történő megmérgezésében.

Két napra börtönbe került három újságíró Zimbabwében, mert beszámoltak az országban zajló elefántvadorzásról. A Sunday Mail állami hetilap munkatársai vasárnap arról írtak, fennáll a gyanú, hogy egy rendőrfőkapitány is érintett az elefántok illegális vadászatában. Az újságírók csak bírói döntés és óvadék kifizetése után kerültek szabadlábra. Fejenként 100 dollár (30 ezer forint) megfizetésére és arra kötelezték őket, hogy hetente tegyenek jelentést a rendőrségnek. November végén kell ismét megjelenniük a bíróságon.

A hatóság megtagadta, hogy nyomozást indítson orvvadászat miatt bármely munkatársa ellen, és azzal vádolta a lapot, hogy államot sértő hazugságokat jelentetett meg.

Jogvédők szerint gyakori Zimbabwében, hogy bebörtönzik azokat az újságírókat, akik kritizálják Robert Mugabe elnök kormányát.

A vasárnapi lapban arról írtak, hogy egy vezető politikus, több vadőr és néhány ázsiai személy is részt vett mintegy hatvan elefánt ciánnal történő megmérgezésében. Az állatokat a Matusadona és a Hwange Nemzeti Parkban mérgezett naranccsal etették meg, illetve a sónyalogatókba rejtették el a ciánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik