Nagyvilág

Szlovéniában több ezer menekült vár az ausztriai átlépésre

Szlovéniában hétfő éjszaka több ezer migráns várt a setilji határátkelőnél, a senki földjén, hogy átléphessen Ausztriába, majd a hideg idő miatt kénytelenek voltak visszahúzódni a szlovén tábor fűtött sátraiba – közölte a horvát közszolgálati televízió helyszínen tartózkodó tudósítója kedden.

Késő este még több ezer menekült torlódott fel a kordonok mentén a Sentilj-Spielfeld határátkelő között. A tudósítások szerint volt, aki már 13 órája várt a sorban az átlépésre, víz és élelem nélkül. A migránsok meg is próbálták áttörni a kordont, hogy bejussanak Ausztriába. Az egész terület füstfelhőbe burkolózott, az emberek, hogy felmelegedjenek, több száz tüzet raktak, és mindent a lángokra dobtak, ami a kezük ügyébe került.

Az osztrák hatóságok azonban csak szakaszosan, kisebb csoportokban fogadták a menekülteket, így azok kénytelenek voltak a hideg elől visszahúzódni a sentilji tábor fűtött sátraiba, ezért néhány órára teljesen kiürült a terület. Reggel újra elkezdtek gyülekezni a két határátkelő között.

A legfrissebb ljubljanai adatok szerint Szlovéniában október közepe óta 134 984 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. Hétfőn 8.568, keddre virradóra újabb 2178 migráns lépte át a horvát-szlovén határt. A szlovén hatóságok folyamatosan egyeztetnek Horvátországgal és Ausztriával.

Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára hétfőn újságíróknak elmondta: a nyomás növekedése miatt lehetséges, hogy a menekültek egy részét ismét az osztrák határ melletti Gornja Radgonához irányítják, így tehermentesítve a szintén osztrák határnál lévő sentilji tábort, amely kétezer fő befogadására alkalmas és amelyben folyamatosan kétszer annyian tartózkodnak.

Reggel hat órakor közel ötezer illegális bevándorló tartózkodott Szlovénia különböző befogadóállomásain, közülük a legtöbben, mintegy háromezren az osztrák határ menti sentilji tranzitközpontban.

A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta Horvátországban közel 313 ezer migránst vettek nyilvántartásba, többségük illegálisan lépte át a szerb-horvát határt, többnyire Bapska körzetében lépett horvát területre. Hétfőn 21 óráig 8442 migráns érkezett Horvátországba, hétfő késő este a kelet-szlavóniai befogadóállomáson 3900-an tartózkodtak.

Keddtől a Közel-Keletről érkező bevándorlókat az opatovaci sátortáborból vonattal közvetlenül Bródba (Slavonski Brod), a téliesített tranzitközpontba szállítják a horvát hatóságok, majd rövid időn belül Szlovéniába viszik tovább őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik