Nagyvilág

Hétfő este befejezik a helyszínelést a lezuhant orosz repülőnél

Még hétfő este befejeződnek a vizsgálatok a Sínai-félszigeten történt repülőgép-szerencsétlenség helyszínén – közölte az egyiptomi miniszterelnöki hivatal. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint moszkvai idő szerint este tíz – magyar idő szerint nyolc – órakor érnek véget a munkálatok. A tárca azt is jelentette, hogy eddig a repülőgép roncsának tizenkét nagyobb darabját találták meg. Az egyiptomi kormányfői hivatal közleménye arra vonatkozóan nem szolgált információval, hogy a gép két fekete doboza által rögzített adatok kiértékeléséről mikorra várható jelentés.

Az orosz polgári repülésügyi hatóság közlése szerint a vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt fog venni, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.

Az ír légügyi hatóság (IAA) szóvivője eközben úgy nyilatkozott, hogy a repülőgép légialkalmassági bizonyítványához szükséges, évente esedékes vizsgálaton a jármű minősítései kielégítőnek bizonyultak. Hozzátette azonban, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos munkálatokért, így a gép karbantartásáért és biztonságáért a nemzetközi repülési szabályzatnak megfelelően Oroszország felel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik