Nagyvilág

Horvát belügyminiszter: Magyarországnak be kell kapcsolódnia a menekültek ellátásába

Egyedül Görögországnak kell növelnie befogadóképességét ötvenezer főre, a többi országnak – amelyek a nyugat-balkáni migrációs útvonalon helyezkednek el – a tranzitlehetőségeit kell bővítenie és ebbe a folyamatba be kell kapcsolódnia Magyarországnak is – mondta Ranko Ostojic horvát belügyminiszter újságíróknak vasárnap.

“Senki sem nevezheti ki magát megfigyelőnek, valamint zárhatja le határait és tehet úgy, mintha semmit sem látna” – jegyezte meg, majd hozzátette: elvárják, hogy Magyarország is részt vegyen a menekültek ellátásában.

“Hogy ez hogyan legyen, azt majd Európai Unió eldönti, de mindenkinek be kell kapcsolódnia” – szögezte le Ostojic.

A horvát belügyminiszter vasárnap látogatást tett Bródban (Slavonski Bród) a téliesített tranzitközpontban, amely – mint közölte – keddtől lép működésbe, mihelyt a szerb oldalon is felkészülnek arra, hogy a migránsokat vonattal közvetlen Sidről odaszállítsák.

A belügyminiszter úgy vélte, a bevándorlók száma a hideg idő beköszöntével sem csökken majd.

“Jelenleg átlagosan 7000 főt fogadunk naponta és az emberek szállítása folyamatos” – fogalmazott a miniszter.

A zágrábi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta a Horvátországban nyilvántartásba vett menekültek száma elérte a 300 ezer főt, többségük, főleg Bapska körzetében, illegálisan lépte át a szerb-horvát határt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik