Nagyvilág

Három évtizede nem volt ilyen terrorfenyegetettség a briteknél

A menekültektől nem tart a híres MI5 vezetője, aki szerint a netes cégeknek többet kéne segíteniük a terrorizmus felderítésében. Persze az elhárítás nem akar az emberek életében turkálni.

A Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszély jelenleg a legnagyobb az utóbbi harminc évhez képest – közölte Andrew Parker, a brit belső elhárítás (MI5) vezetője a BBC Radio 4-nak adott interjújában. Az elhárítás vezetője szerint a folyamatosan fejlődő technológia áll a háttérben, és ez a veszély folyamatosan nő.

Elmondása szerint az elsődleges veszélyforrások, az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida internetes programok és kommunikációs eszközök segítségével próbálják gyűlöletkeltő üzeneteiket eljuttatni Nagy-Britanniában. Parker közölte, az MI5-nak képesnek kell lennie navigálni az interneten annak érdekében, hogy megtalálja a terroristák kommunikációs csatornáit.

Szükség van arra, hogy képesek legyünk az adathalmazok között összekötni a pontokat, hogy megtaláljuk és megállítsuk a nekünk ártani akaró terroristákat, mielőtt a terveiket végrehajtanák. Ebben meglehetősen sikeresek voltunk az utóbbi években, de ez egyre nehezebbé válik annak fényében, hogy a technológia egyre gyorsabban fejlődik.

Az ügynökség nem érdekelt az emberek magánéletében való “turkálásban”, és nem ellenőrzik a lakosság internetes tevékenységét. Parker szerint az internetes vállalatoknak meg kellene osztaniuk a potenciális fenyegetéssel kapcsolatos adataikat. Nehezményezte, hogy bár bizonyos közösségi oldalak törlik a nem megfelelő felhasználófiókokat és tartalmakat, erről nem tájékoztatják a hatóságokat.

Ha van valami, ami a terrorizmussal, gyermekek szexuális kihasználásával, vagy más szörnyű bűncselekménnyel kapcsolatos, az adott cég miért nem számol be róla?

Hozzátette, szükség volna egy olyan nemzetközi egyezményre, ami alapján a cégek együtt tudnának működni a biztonsági szolgálatokkal a saját ügyfeleik és a társadalom védelmének érdekében. A brit kormány hamarosan megvitatja a vizsgálati hatáskörök (investigatory powers) nevű törvényjavaslatot, ami többek közt kiterjesztené a biztonsági szolgálatok hatáskörét és arra kötelezné az ottani internetszolgáltatókat, hogy elmentsék és a hatóságoknak elérhetővé tegyék az ügyfeleik adatait.

Nem a menekülthullám a fő gond

Parker a rádiónak adott interjújában elmondta, hogy az utóbbi 12 hónapban a brit hatóságok hat terrortámadást hiúsítottak meg belföldön, kilenc másikat külföldön. Az Európába áramló menekültek áradatáról azt mondta, hogy tudatában vannak a történéseknek, de nem ezt tartják fő fenyegetésnek.

A brit sajtó korábbi beszámolói szerint jelenleg háromezer olyan hazai iszlamista tartózkodik a szigetországban, akik bármikor támadást hajthatnak végre. A 2007-es adatok szerint akkor mintegy kétezer szimpatizánsa volt az al-Kaidának. A belügyminisztérium szeptemberben arról számolt be, hogy 2014 márciusa óta 299 embert tartóztattak le terrorizmus vádjával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik