Nagyvilág

Bebörtönzött blogger nyerte az Európai Parlament szólásszabadság-díját

A szaúdi Raif Badavi megkérdőjelezte a vallás szerepét az államban. Ezer botütéssel és tíz év szabadságvesztéssel büntették.

Raif Badavi szaúdi blogger kapta idén a Szaharov-díjat, mellyel az Európai Parlament a gondolat és véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelmet ismeri el.

Badavi a Szabad Szaúdi Liberálisok portál alapítója volt, a vallásnak az államban betöltött szerepét bírálta. Emiatt perbe fogták és elítélték, tíz év börtönre és ezer botütésre ítélték. Ötven botütést nagy nyilvánosság előtt kapott meg, a többi végrehajtását elhalasztották, de azóta is börtönben raboskodik.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke kiváló és példamutató embernek nevezte Badavit, büntetésére nem lehet másként, mint brutális kínzásként tekinteni – jelentette ki. „Felszólítom a Szaúd-Arábiai Királyságot, hogy adjon kegyelmet neki, és engedjék szabadon, hogy átvehesse a díjat” – mondta Schulz.

Az EP-elnök arról is beszélt, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásától függ, hogy milyen az EU kapcsolata más országokkal. „Badavi alapvető emberi jogait nem csak nem tartják tiszteletben, hanem lábbal tiporják őket” – közölte.

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának részéről Elena Valenciano azt mondta: Badavi kitüntetése kiállás azok mellett, akiket elnyomó rezsimek kényszerítenek hallgatásra szerte a világon. Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának elnöke szerint a díj erélyes üzenet Szaúd-Arábiának. „Egy férfit bezárhatnak és megkorbácsolhatnak, de ettől honfitársai csak még erőteljesebben szomjazzák majd a szólásszabadságot, amelyért kiállt” – hangoztatta.

A zöld frakció társelnökei, Rebecca Harms és Philippe Lamberts azt mondták: Badavi kitüntetése a szaúdi társadalmi és politikai vita előmozdítását szolgálja. A díj célja az is, hogy rámutasson az emberi jogok felháborító helyzetére az országban – közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik