Nagyvilág

Már csak négy rendőr dolgozik a Madeleine-ügyön

Minimálisra csökkentette a Scotland Yard annak a külön detektívcsoportnak a létszámát, amely a több mint nyolc éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann ügyében nyomoz.

A gyermeknek a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában veszett nyoma 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A szőke kislány – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak.

Az ügy szinte példátlan nemzetközi figyelmet keltett, különösen azután, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az Angliában élő orvos szülőket nyilvánította gyanúsítottá. A gyanúsítást egy ével később – érdemi bizonyítékok hiányában – feloldották, a kislánynak viszont azóta sem lelik nyomát.

David Cameron brit miniszterelnök a szülők kérésére négy éve elrendelte, hogy a Scotland Yard kezdje újra a nyomozást a portugál hatóságok által már 2008-ban lezárt ügyben. A londoni rendőrség ezután földrészekre kiterjedő intenzív nemzetközi nyomozásba kezdett, amihez külön finanszírozást is kapott a brit belügyminisztériumtól.

A Scotland Yard azonban szerdán bejelentette, hogy a vizsgálat nagyrészt befejeződött és az ügyre ráállított nyomozócsoport létszáma az eddigi 29-ről négyre csökken.

A rendőrségi közlemény megfogalmazása szerint a nyomozásnak egyelőre nincs értékelhető végleges eredménye, de a detektívek “kevés számú nyomot még vizsgálnak, csökkentett szinten”.

A bejelentéssel együtt a Scotland Yard statisztikákat is közölt az elmúlt négy év nyomozati munkájáról. Az adatok szerint a vizsgálócsoport 1338 tanúvallomást hallgatott meg, 1027 olyan tárgyat gyűjtött, amelyek potenciálisan bizonyítékként használhatók, “hatvannál több” olyan személy került a látókörébe, akiket “érdekesnek” ítélt az ügy felderítése szempontjából és 8685 olyan bejelentést rögzített, amelyek arról szóltak, hogy az eltűnt kislányt a világ különböző pontjain látni vélték.

A Scotland Yard “harmincnál több” ország bűnüldöző hatóságaitól kért nyomozati munkát és összesen 560 lehetséges vizsgálati nyomot azonosított.

Madeleine McCann szülei szerdán közleményben tudatták, hogy teljes mértékben megértik a Scotland Yard döntését az üggyel foglalkozó nyomozócsoport létszámának jelentős csökkentéséről, tekintettel arra, hogy a vizsgálati szakasz gyakorlatilag lezárult. Közölték: a vizsgálat során jelentős haladást sikerült elérni abban a tekintetben, hogy rendőrségnek most már “sokkal tisztább” képe van a kislányuk elrablásával végződött eseményláncolatról, mint korábban.

Hozzátették: jóllehet továbbra sem tudják, mi történt gyermekükkel, de reménykednek abban, hogy Madeleine-t sikerül megtalálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik