Nagyvilág

Jeladókat aggatna a tanárokra az új guatemalai elnök

Egy komikus színészt választottak államfővé, akinek sok furcsa terve van, de a legégetőbb problémákra nincsenek megnyugtató válaszai.

Mindenféle kormányzati tapasztalat nélkül, földcsuszamlásszerű győzelemmel választották meg a 46 éves Jimmy Morales-t Guatemala elnökévé – tudósít a Reuters. A kétharmaddal megválasztott államfő nem sokat tudott mondani arra vonatkozóan, hogy mit tesz majd a közép-amerikai országot sújtó legégetőbb problémák – például a bandaháborúk vagy a kivándorlás – ellen, de jó néhány unortodox tervet megvillantott.

Morales januárban lép majd hivatalba, a tanárok már reszketve várhatják az újévet, tervei közt szerepel ugyanis többek közt, hogy GPS-jeladóval szerelné fel a pedagógusokat, hogy biztosan lehessen tudni, hogy a gyerekek felügyeletével vannak elfoglalva. A szegény gyerekeknek pedig okostelefonokat adna. A leendő államfő azt mondta: 45 járásban próbálnák ki az ötletét, ami szerinte a kormánynak nem kerülne semmibe, ugyanis cserébe a szolgáltatásokért, az iskolák és kormányzati épületek falait odaadnák a mobilcégeknek, hogy használják hirdetési felületként.

Győzelmét egyébként annak köszönheti, hogy a választóknak elegük lett a korábbi elnök korrupciós ügyeiből, így kívülről jövőként borítékolható volt a győzelme. Kritikusai ugyanakkor úgy látják, furcsa politikai megnyilvánulásai mögött a valós problémákra nem tud megnyugtató választ adni.

Ötletei között van egyébként, hogy ha már úgysincs háború, a hadsereget használják infrastruktúra-építésre. Elképesztőnek nevezte, hogy a bányászati vállalatok mindössze egy százalékot adóznak bevételeikből a kormány számára és kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálják a szabályozást. Arról is beszélt, hogy megemelné az ügyészség költségvetését, hogy legyen kapacitás az állami intézmények átvilágítására és a kormányzati költéseket is átláthatóbbá tenné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik