Nagyvilág

Britek voltak a felborult kanadai bálnamegfigyelő hajó halálos áldozatai

A hajó kapitánya helyi idő szerint vasárnap délután 4 óra körül adott le vészjelzést a bálnafigyelő utakat kedvelő turisták körében népszerű Tofino város közelében, szélcsendes, napos időben. A hajó megdőlt, majd nagyon gyorsan elkezdett süllyedni. A mentők öt embert már csak holtan tudtak kiemelni a vízből, 21 utast viszont kimentettek, és kihűlés miatt kórházba szállították őket. Azóta a legtöbbjüket már kiengedték a kórházból, és aki bent maradt, annak is stabil az állapota.

A baleset okát még mindig nem tudják, a hatóságok rejtélyesnek tartják a hajó felborulását, bár egy halász, aki a szerencsétlenül járt utasok segítségére elsőként sietők között volt, azt mondta, hogy az egyik túlélő beszámolója oldhatja meg a rejtélyt. Az illető ugyanis azt mondta neki, hogy egy váratlan nagy hullám borította föl a hajót. Erről a lehetőségről a hatóságok egyelőre nem nyilatkoznak.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik