Nagyvilág

Legalább 40 menekült veszett a Földközi-tengerbe Líbiánál

Líbia partjainál legalább 40 menekült vesztette életét egy hajóbalesetben – tájékoztatott vasárnap az olasz média.  A szerencsétlenül járt afrikai bevándorlók közül 27-nek a holttestét a líbiai fővárostól, Tripolitól keletre található Zliten strandján találták meg, míg a többi halottat a település közelében mosta partra a tenger. A Triton nevű európai uniós határvédelmi misszió további 30 migráns után kutat, akik a baleset óta nem kerültek elő. Az Afrika felől Európába tartó migránsok nagy része a belpolitikai káosz uralta Líbia partjairól indul útnak embercsempészek közreműködésével. Idén már több ezren vesztették életüket a Földközi-tengeren való átkelés közben.

Eközben a görög partoknál is történt egy menekülteket érintő szerencsétlenség: legalább egy nő és két gyerek fulladt meg vasárnap Leszbosz szigeténél, amikor az őket 63 másik menekülttel együtt szállító gumicsónak nekiment egy sziklának. A görög hatóságok szerint az utasok közül hét embert még mindig nem találnak, a többieknek viszont sikerült partot érniük. A gumicsónakban ülők nemzetisége egyelőre nem ismert.

“Nem tudjuk országunkat egy óriási menekülttáborrá változtatni”

Az utóbbi hetekben már több tucat menekült vesztette életét, miközben Törökországból elindulva megpróbált az Égei-tengeren valamelyik görög szigetre eljutni. Jannisz Muzalasz, a bevándorlási ügyekben illetékes görög miniszter szombat este tiltakozott azon felvetés ellen, hogy a jövőben az athéni olimpiai negyedben helyezzenek el nagyjából 50 ezer menekültet. “Ciprasz miniszterelnök és én is mindig azt mondtuk, hogy nem tudjuk országunkat egy óriási menekülttáborrá változtatni” – hangsúlyozta Muzalasz. Az ötletet nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag és társadalmilag sem lehet keresztülvinni – mutatott rá a tárcavezető a Mega nevű görög televíziós csatorna egyik szombat este sugárzott beszélgetős műsorában.

A Spiegel című német hírmagazin szombaton forrásai megnevezése nélkül arról számolt be, hogy az Európai Bizottság tervbe vette a menekültek regisztrációját végző leszboszi és kószi befogadóközpontok áthelyezését a görög szárazföldre. “Görög részről nem létezik ilyen ötlet” – mondta Muzalasz. Hozzátette: amennyiben a vasárnapra összehívott rendkívüli brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón – ahol a nyugat-balkáni migrációban érintett 10 ország, köztük Magyarország képviselői lesznek jelen – ez a felvetés felmerülne, a görög kormány nemleges választ fog rá adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik