Külföld

A románok már másodszorra igazítják ki a költségvetést, akkora a többletük

24.hu
24.hu

2015. 10. 23. 15:48

Az idei második költségvetési kiigazítást hajtotta végre pénteken a román kormány, amely változatlanul 1,86 százalék idei államháztartási hiányt tervezett be.

Victor Ponta román miniszterelnök kijelentette, hogy ezt a deficitet nem haladhatják meg még akkor sem, ha a most szétosztott pénzeket mind elköltik a minisztériumok. Ponta szerint azonban könnyen előfordulhat, hogy akárcsak a tavaly, az intézményeknek nem marad idejük maradéktalanul elkölteni a pénzt, így nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy az államháztartási hiány végül nem éri el a tervezett GDP-arányos 1,86 százalékot.

Elmondta, hogy a bevételek egyelőre nagyobbak, mint amennyit a költségvetésben beterveztek, így többlet keletkezett, amit a költségvetés-kiigazítással elosztottak.

A kiigazítás során a legtöbb pénzt a mezőgazdasági minisztérium és az önkormányzatok kapták, ugyanakkor a közlekedési minisztériumtól 1,6 milliárd lejt (112 milliárd forint) vontak el.

Az ellenzék bírálta a kormányt, hogy az infrastruktúra fejlesztése és a közberuházások ösztönzése helyett a fogyasztást serkenti. Alina Gorghiu, az ellenéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke úgy vélte, hogy a kormány a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások miatt inkább támogatta az önkormányzatokat és a fogyasztást bátorította, mintsem a beruházásokra fordított volna több pénzt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.