Nagyvilág

Lassan ráborulnak a szexbotrányok az anglikán egyházra

molesztálás (molesztálás, )
molesztálás (molesztálás, )
Az anglikán egyház 20. századi történetének nagyszerű alakja volt sokak szerint George Bell. A képet durván árnyalja, hogy kiderült, molesztált egy gyereket a negyvenes évek végén.

George Bell 30 éven át volt Chichester püspöke, egészen 1958-ig szolgálta a híveket és az anglikán egyházat. Egészen pontosan a saját vágyait szolgálta ki, ugyanis kiderült, hogy annak idején, valamikor az 1940-50-es évek fordulóján abuzált egy gyereket, aki még mindig él.

Bell tettét alaposan kivizsgálta a Justin Welby vezette egyház és most hivatalosan is bocsánatot kértek az áldozattól, aki se a nevét, se a nemét nem árulta el a nyilvánosságnak – írja a Telegraph. Az áldozat már 1995-ben jelezte az akkori püspöknek, a 2009-ben elhunyt Eric Kempnek, hogy mi történt vele, de nem foglalkoztak a panaszával.

Csontvázak a szekrényből

Nemrég rázta meg Nagy-Britanniát Peter Ball ügye: Lewes püspökének börtönbe kellett vonulnia 19 fiatal fiú zaklatásáért. Az egyház most már komolyan veszi az ilyen ügyeket, külön segélyvonalat létesítettek az áldozatoknak.

Justin Welby (justin welby, anglikán egyház, )
Justin Welby, az anglikán egyház feje

Az első bekezdésben említett Bellt az egyház nagy alakjaként tartották számon, aki a német belső ellenállással is tartotta a kapcsolatot, majd segédkezett a német-brit viszony helyreállításában. Jóbarátja volt Dietrich Bonhoeffer német teológus, aki benne volt az Adolf Hitler elleni összeesküvésben, ezért kivégezték. Jóban volt az indiai államiság atyjaival, Gandhival és Nehruval.

A katolikus és az anglikán egyház közeledésében is segített. Egy időben mondták, hogy akár canterbury-i érsek is lehetett volna, ami a legmagasabb pozíció az egyházban, de Drezda 1944-es terrorbombázásával nem értett egyet, az akkori légkörben ez megtorpedózta az esélyeit.

Marad-e az emléknap?

Bellnek saját emléknapja van az egyházi naptárban (október 3.), a szinódus dönt róla hamarosan, eltöröljék-e ezt. A lap szerint ugyan felmerülhet a kérdés, hogy Bell már nem él, így kikérdezni sem tudják a történtekről. Erre elég erős válasz lehet, hogy az egyháznak így is volt elég bizonyítéka. Chichester jelenlegi püspöke, Martin Warner is sajnálkozását fejezte ki:

A gyermekmolesztálás bűncselekmény és egy olyan lesújtó elárulása a bizalomnak, ami sohasem történhet meg semmilyen helyzetben, főleg a templomban.

Az áldozat amúgy pénzbeli jóvátételt is kapott, de ügyvédje szerint ez se tudja elfeledtetni vele az átélt szörnyűséget és az egyház éveken át tartó hallgatását. Ami pozitív, hogy az anglikán vezetőség újra kommunikál, beszél a problémáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik