Nagyvilág

Az ENSZ a menekültek jogainak megsértésével vádolja Csehországot

Az ENSZ azzal vádolja a cseh hatóságokat, hogy az eljárások során rendszeresen megsértik a menedékkérők jogait. Az egyik táboruk még egy miniszter szerint is rosszabb egy börtönnél.

Az ENSZ azzal vádolja a cseh hatóságokat, hogy az eljárások során “rendszerszerűen megsérti a menedékkérők jogait” – írja a BBC News. A világszervezet azt kifogásolja, hogy rossz körülmények között, mintegy 90 napig tartják fogva a bevándorlókat. Zeid Raád El Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa elmondta, Miloš Zeman iszlamofób kijelentései se használnak a helyzetnek.

El Husszein szerint míg több európai ország új módszereket vezetett be a menekültek áramlásának megakadályozására, addig a csehek változatlanul bekaszlizzák a menedékkérőket. Az emberi jogi biztos úgy fogalmazott, az intézkedéseket

azért hozták, hogy elrettentsék a migránsokat és menekülteket az országba való belépéstől és az ottmaradástól.

Idézte a cseh igazságügyi minisztert is, aki szerint a beza-jehovai tábor “rosszabb, mint egy börtön”.

Korábban a menekültek regisztrációjával kapcsolatban bejárta az internetet az eset, amikor a cseh rendőrség a Németország felé tartó menedékkérők elfogása után filctollal írtak regisztrációs számot a kezükre. Más országokban, így például Magyarországon a menekülttáborokban ezt a kórházakban és fesztiválokon bevált karszalagokkal oldják meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik