Nagyvilág

Jogfosztás után, út a pokolba

Libiai-menekultek(1)(650x433).jpg (menekült, manekülthajó,)
Libiai-menekultek(1)(650x433).jpg (menekült, manekülthajó,)
Az Amnesty International megrázó jelentése az üldözött rohingyák rettenetes megpróbáltatásairól.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete a Mianmarból menekülni próbáló rohingyákról közölt elemzést. Főbb megállapításai:

Nőket, férfiakat és gyerekeket rabolnak el váltságdíjért és tartják őket pokoli körülmények között;
Félő, hogy a korábbi feltételezésekhez képest százakkal, sőt talán ezrekkel magasabb a tengeren meghalt menekültek és migránsok száma;
Újra kitörőben a válság: a menekülők ismét hajókra szállnak a Bengáli-öbölben és az Andamán-tengeren.

Az Amnesty International (AI) jelentése szerint számos, Mianmarból idén korábban hajón menekülni próbáló rohingya nőt, férfit és gyereket öltek meg az emberkereskedők, vagy pokoli, embertelen körülmények között tartották és durván verték őket, ha a családjaik nem tudtak váltságdíjat fizetni. A menekült- és emberkereskedelmi válság Délkelet-Ázsiában címet viselő jelentés alapját több mint 100 rohingya menekülttel készített interjú képezi; a megkérdezettek főként emberkereskedelemnek áldozatul esett emberek (köztük sok gyerek), akik az Andamán-tengeren átkelve menekültek el Mianmarból vagy Bangladesből Indonéziába.

Halálos utazások

A monszun végével, egy újabb „hajózási szezon” előtt, valószínű, hogy újból ezrek szállnak hajóra szállni. Az AI ezért felszólítja a régió kormányait, hogy azonnal álljanak elő a válság lehetséges megoldási javaslataival.

A Bengáli-öbölben és az Andamán-tengeren hajókon csapdába esett rohingyák napi rendszerességgel elszenvedett fizikai kínjai olyan szörnyűek, hogy azt szinte képtelenség szavakba önteni. Sikerült elmenekülniük Mianmarból, de csak hogy egy másik rémálomba csöppenjenek. Még a gyerekek sem mentesültek a kegyetlenségek alól. A szörnyű igazság az, hogy azok, akikkel interjút készítettünk, a ‘szerencsések’ közé tartoznak, akiknek sikerült kijutniuk a partra: megszámlálhatatlanul sokan vannak, akiknek a tengeren kellett elpusztulniuk vagy kényszermunkásként végezték. A kormányoknak többet kell tenniük azért, hogy ez a tragédia ne tudjon megismétlődni. (Anna Shea, az AI menekült-kutatója)

A 2015 májusában kibontakozó szívszorító események (melynek okai Thaiföld embercsempészet felszámolására tett lépései, majd a menekültek magukra hagyása volt a tengeren) menekültek és migránsok ezreit hagyták víz, étel és orvosi ellátás nélkül. Az ENSZ becslései szerint 2015 januárja és júniusa között 370 ember halt meg, de az AI szerint az áldozatok ennél sokkal többen lehettek. A jogvédők által megkérdezett szemtanúk menekültekkel tömött hajók tucatjait látták hasonló körülmények között, míg az ENSZ forrásai szerint csak öt hajó érte el az indonéz vagy maláj partokat. Százas, sőt ezres nagyságrendű azok száma, akik nem kerültek elő, akik vagy meghaltak vagy eladták őket kényszermunkára.

Halál és verések a pénz miatt

Sok rohingya számolt be arról, hogy látták, amint a legénység tagjai meggyilkoltak embereket, ha a családjuk nem tudta kifizetni a váltságdíjat értük. Néhányukat a hajón lőtték le az emberkereskedők, másokat a tengerbe dobtak, hagyták őket megfulladni. Voltak, akik az élelem- és vízhiány, vagy valamilyen betegség miatt haltak meg. Azt is elmesélték, miként tartották őket fogva óriási hajókon hónapokig, hogyan verték őket, míg az emberkereskedők kapcsolatba léptek a családtagjaikkal, hogy váltságdíjat követeljenek értük.

Egy 15 éves rohingya lány elmondta, hogy felhívták az apját Bangladesben és arra kényszerítették, hogy a lánya sikolyait hallgassa, miközben verik, majd körülbelül 1700 dollárt követeltek érte.

Gyakorlatilag minden rohingya nő, férfi és gyerek azt nyilatkozta, hogy vagy megverték őt magát vagy látta, amint mások szenvednek el durva fizikai bántalmazást. Az embereket fém vagy műanyag ütőkkel verték néha órákon át, csak mert ételt kértek, megmozdultak, vagy ki szerettek volna menni a vécére. Sokak szenvedtek maradandó fizikai vagy lelki sérülést a kegyetlenségektől. A veréseket gyakran rideg rutinszerűséggel és szisztematikus módon követték el. Egy 15 éves rohingya fiú szavaival élve:

Reggel megütöttek háromszor. Délután megütöttek háromszor. Este megütöttek kilencszer.

Üldözve az otthonukban

A rohingyák kétségbeesése több évtizednyi üldöztetésből, diszkriminációból eredeztethető, amit Mianmarban kellett elszenvedniük, ahol a nemzeti törvények értelmében lényegében megtagadták tőlük az állampolgárságot. A rohingyák elleni erőszakhullámok, így a 2012-ben kirobbant legutóbbi is, arra kényszerítették emberek tízezreit, hogy kétségbeejtő körülmények között, túlzsúfolt táborokban éljenek – emlékeztet az Amnesty International.

Sokan számoltak be arról, hogy még Mianmarban vagy Bangladesben rabolták el őket emberkereskedők, míg másokat azzal csaltak csapdába, hogy jelképes összegért eljuttatják őket Malajziába. Ezt a módszert gyakran alkalmazzák az emberkereskedők azért, hogy kényszermunkára kényszerítsenek embereket.

A rohingyák annyira kétségbe vannak esve, hogy egészen addig kockára fogják tenni az életüket a tengeri utazással, amíg meg nem találják a válságot kiváltó problémák gyökereit. A mianmari kormánynak azonnal fel kell hagynia a rohingyák üldözésével. (Anna Shea)

Pokoli körülmények

A rohingyákat embertelen körülmények között tartották utazásukon. A hajók elképesztően meg voltak tömve, az emberek kénytelenek voltak végtelenül összezsúfolva ülni, néha hónapokon át. Egy az emberek mentésében segédkező indonéziai férfi azt mondta, olyan rettenetes volt a bűz, hogy képtelenek voltak a fedélzetre lépni. Ételből és vízből súlyos hiány volt, a napi ételadag egy kis csésze rizsből állt. Sok rohingya, aki eljutott Indonéziába, teljesen lesoványodott, a hosszú időn át tartó szűkös mozgástér miatt nehezére esett a járás. Kiszáradástól, alultápláltságtól, légcsőhuruttól és influenzától szenvedtek.

Indonéziai körülmények

2015 májusában eleinte Indonézia, Malajzia és Thaiföld sem engedte kikötni a hajókat, megakadályozva ezzel, hogy a rajtuk utazók ezrei partra szállhassanak. A nemzetközi nyomás hatására végül Indonézia és Malajzia beleegyezett bizonyos számú menedékkérő befogadásába, ha 2016 májusáig áttelepítik őket egy másik országba. Az AI szerint Indonézia elismerést érdemel erőfeszítéseiért, hogy megoldja az emberek lakhatását Aceh tartományban, valamint a helyi civil társadalommal és nemzetközi ügynökségekkel együttműködve kielégítse alapvető szükségleteiket. Azonban így is maradnak még súlyos megválaszolatlan kérdések a hosszú távú megoldásokkal kapcsolatban, mivel a kormány nem tisztázta, hogy a menekültek maradhatnak-e 2016 májusa után.

Javaslatok

Az Amnesty International azonnali cselekvésre szólítja fel Délkelet-Ázsia államait. A jogvédők szerint egyébként újabb emberi jogi katasztrófa következik be a tengeren.

Az emberkereskedelem felszámolására irányuló kormányok közötti együttműködés hiányában a súlyos emberi jogi jogsértések újból be fognak következni Délkelet-Ázsia legsebezhetőbb helyzetű és legkétségbeesettebb emberei rovására

Anna Shea kutató szerint a kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy az emberkereskedők elleni fellépésükkel nem kockáztatják emberek életét vagy emberi jogait, ahogy ez 2015 májusában történt. Gyorsan kell cselekedniük, hogy végrehajthassák tengeri kutató- és mentőprogramjaikat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik