Nagyvilág

Szlovén rendőr: It’s not your land, go back

Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter vasárnap késő este arról tájékoztatta horvát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni. Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, ahová valamivel hajnali két óra után meg is érkezett.

MTI / EPA / Igor Kupljenik
MTI / EPA / Igor Kupljenik

A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi (Mursko Srediste) határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy “saját felelősségükre” megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ahol viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) hétfőn.

Bánfihegynél könnyen átjutottak

A bevándorlók, akik között sok nő és gyerek volt, könyörögtek a szlovén rendőröknek, hogy engedjék be őket az országba, de a szlovén hatóságokat ez nem hatotta meg – számolt be a HRT helyszíni tudósítója. Akik nem találtak rést a kerítésen, még kora reggel is horvát területen várakoztak, sárosan és vizesen, de voltak köztük néhányan, akik a közeli patakon próbáltak meg átúszni.

MTI / EPA / Igor Kupljenik
MTI / EPA / Igor Kupljenik

“It’s not your land, go back” (Ez nem a ti országotok, menjetek vissza!) – kiabálta egy rendőr angolul a hangosbeszélőből, miközben a háttérből kutyák ugatása hallatszott – jellemezte a riporter a helyzetet.

Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy (Banfi) körzetébe, amely közvetlenül a szlovéniai Lendva (Lendava) szomszédságában van. Mivel ott nem volt megerősítve a határőrizet, a menedékkérők gond nélkül átjutottak a határon – közölte a HRT.

A status quo nem változik

Szlovénia azután döntött úgy, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután – a szlovén belügyi tárca közleménye szerint – Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a menekültek fogadásának leállításáról. Ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása.

MTI / EPA / Igor Kupljenik
MTI / EPA / Igor Kupljenik

Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a “status quo nem változik”, és csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. Horvátország területére – a kelet-szlavóniai Babska és Tovarnik körzetébe – vasárnap 4218 migráns érkezett. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik