Nagyvilág

Menekültek befogadására, segítségnyújtásra szólították fel az Öböl menti országokat

A Szaúd-Arábiában tárgyaló német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier hétfőn felszólította Szaúd-Arábiát és a Perzsa-öböl menti arab országokat, hogy fogadjanak be több szíriai menekültet. Steinmeier Szalmán királlyal tartott találkozója után kijelentette, “magától értetődő, hogy a menekültek befogadásánál szükségünk van az Öböl-országokra”. Németország azt is szeretné, ha a térség kivenné részét a menekültek humanitárius ellátásából is – tette hozzá.

Szaúd-Arábiát és más térségbeli államokat is bírálatok érnek amiatt, hogy csak kevés menekültet engednek be. A német CDU/CSU kormánypártok egyes köreiből érkező, Európa külső határaira építendő kerítésre vonatkozó javaslatokról szólva Steinmeier azt mondta, hogy “ez olyan elgondolás, amely a gyakorlatban nem alkalmazható, és nem áll összhangban a frakcióvezetés és a kormány elképzeléseivel”.

A német külügyminiszter szerint európai szintre kellene emelni a menekültpolitikát, amihez az is hozzátartozik, hogy nagyobb határvédelmi személyzetre lenne szükség a külső határokon. “Ez szükségtelenné teszi a kerítést” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik