Nagyvilág

Kisrepülőgép zuhant Bogotá házai közé

Öt ember meghalt, és heten megsérültek, amikor a kolumbiai főváros egyik lakónegyedére zuhant vasárnap egy kisrepülőgép.

A repülőgép a bogotái El Dorado repülőtérről a fővárostól húsz kilométerre fekvő Guaymaralba tartott, de felszállás után három perccel lezuhant, és egy pékségre esett a főváros nyugati Engativá városnegyedében – közölték a kolumbiai légi közlekedési hatóságok.

A baleset oka egyelőre nem ismert.

Humberto Gatibozna Carreno fővárosi rendőrparancsnok szerint meghalt a pilóta és a gép három utasa, továbbá a pékség egyik dolgozója. Hét ember, köztük egy 12 éves kislány égési sérüléseket szenvedett. Két sérültnek válságos az állapota.

Három hónap leforgása alatt ez már a harmadik légi baleset Bogotában, és mindhárom hasonló kisgépekkel történt. Augusztusban három ember halt meg, mert gépük lezuhant a főváros Cajicá negyedében. Három halottja volt egy októberi katasztrófának is – akkor egy főúton történt a becsapódás. 1993-ban a kolumbiai polgári légi közlekedési hivatal igazgatóját, Fernando Coralles Cruzt szállító gép zuhant le a fővárosnak ugyanabban a részében, ahol a vasárnapi baleset történt. Mindenki meghalt, aki a gép fedélzetén volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik