Nagyvilág

Kiakadt a török ellenzék Angela Merkel látogatása miatt

A német kancellár szerint Törökország nélkül nincs előrelépés a menekültválságban. Erdogan ellenzéke tiltakozik, mert két héttel a választás előtt Merkel nem találkozik velük.

Hivatalos látogatásra Törökországba érkezett Angela Merkel, hogy a török miniszerelnökkel és az államfővel egyeztessen az Európát sújtó menekültválság ügyében – tudósít az MTI.

A német kancellár azután, hogy tárgyalt Ahmed Davutoglu török kormányfővel, azt mondta: felajánlotta, hogy támogatja a gyorsított vízumkiadást a török állampolgárok számára, cserébe azt szeretné, ha Törökország gyorsítaná az EU területére illegálisan belépettek visszafogadását szabályozó egyezmény életbe léptetését. Merkel támogatta azt is, hogy új fejezetek nyíljanak meg a Törökország uniós csatlakozásáról folyó tárgyalások kapcsán.

 

A látogatást megelőzően Merkel hangsúlyozta: Európa nem tudja egyedül megvédeni külső határait, egyezségre kell jutni Törökországgal. A német kancellárt bírálták amiatt, hogy két héttel a török parlamenti választások előtt látogatásával javítja a Recep Tayyip Erdogan vezette kormánypárt megítélését.

A legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Merkel nem találkozik képviselőikkel és a török ellenzékkel. Szerintük ezzel a kancellár azt a benyomást kelti, mintha részt venne a választási kampányban. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt egyenesen úgy fogalmazott, hogy Merkel mocskos üzletet köt Törökországgal: „ne küldjetek hozzánk több menekültet, cserébe fogadjatok el hárommilliárd eurót”.

Merkel látogatásának napján és nyolc nappal azután, hogy csaknem száz halálos áldozatot követelő merénylet történt Ankarában, a hatóságok őrizetbe vettek mintegy ötven embert annak gyanújával, hogy kapcsolatot tartanak fenn az Iszlám Állammal. A gyanúsítottak nem törökök – azt nem közölték, milyen nemzetiségűek, csak azt, hogy az utóbbi időben érkeztek az országba azzal a céllal, hogy továbbutazzanak Szíriába és Irakba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik