Nagyvilág

Kényszersorozásba fogtak a szíriai szélsőségesek

Az oroszok szerint azzal fenyegetik a férfiakat, hogy lelövik családtagjaikat, ha nem állnak be a dzsihádisták közé.

Kényszersorozást kezdett az Iszlám Állam és az al-Kaida szíriai ágának számító an-Nuszra Front – ezt az orosz védelmi minisztérium szóvivője jelentette be vasárnap.

Igor Konasenkov szerint azzal fenyegetik a férfiakat, hogy lelövik családtagjaikat, ha nem lépnek be a szélsőséges fegyveresek soraiba. A kényszermozgósításra azért van szükség, mert a szír kormányerők előre nyomulása miatt rengeteg fegyveres menekült el a dzsihádisták soraiból.

A szóvivő eközben arról is beszámolt, hogy az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front egymással is harcba lépett az anyagi források megszerzéséért. Az Iszlám Állam három támadást is végrehajtott az an-Nuszra parancsnokai ellen.

Az orosz légierő vasárnap folyamán eddig 39 bevetést hajtott végre és 51 célpontot semmisített meg – mondta Konasenkov.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik