Nagyvilág

A már ismerős könnygázzal indult az ülés a koszovói parlamentben

Csütörtökön ismét könnygázzal telt meg a koszovói parlament ülésterme, miután egy ellenzéki képviselő könnygázpalackot dobott a terembe.

Az ellenzék hetek óta akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával Brüsszelben kötött augusztusi megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek.

A Koha Ditore című pristinai napilap internetes beszámolója szerint Ilir Deda, a szintén ellenzéki Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt alelnöke csütörtökön azt mondta, népszavazást kell kiírni a kisebbségi szerb önkormányzatok létrehozásáról.

Az Önrendelkezés képviselői és aktivistái korábban kétszer is tojással dobálták meg a koszovói kormányfőt, a múlt csütörtökön pedig a mostani esethez hasonlóan könnygázpalackot dobtak az ülésterembe. Azt mondják, addig akadályozzák a parlament munkáját, amíg az aláírás visszavonására vonatkozó követelésük nem teljesül.

Ganimete Musliu, a nagyobbik kormánypárt, a – Hashim Thaci külügyminiszter vezette – Koszovói Demokrata Párt (PDK) képviselője vandalizmusnak nevezte az ellenzéki akciókat a parlamentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik