Nagyvilág

Török utazás esetén kerülje a tömeget!

Figyelmeztet a magyar külügy: ne menjen az ember tömegrendezvényekre, pályaudvarokra, plázákba, ha Törökországban jár, mert nagy a terrorveszély.

A hétvégi ankarai támadások után minden utazónak javasolt minden tömegrendezvény elkerülése, a pályaudvarok és a bevásárlóközpontok szintén kerülendők – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn. Megerősítették, hogy az ankarai nagykövetség hivatalos értesülései szerint nincs magyar áldozata vagy sérültje a hétvégi eseményeknek.

Fokozott biztonsági kockázat

A KKM jelenleg nem tervezi Törökország biztonsági besorolásának megváltoztatását. Törökország jelenleg a II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriába tartozik. Az ide utazó magyar állampolgároknak minden esetben azt tanácsolják, hogy olvassák el és kísérjék figyelemmel a konzuli szolgálat honlapjának Törökországra vonatkozó utazási tanácsait .

Különösen ajánlják a biztonsági rész tanulmányozását, amit annyiban egészítenek ki, hogy minden utazónak javasolt minden tömegrendezvény elkerülése. A vonatpályaudvarok, buszpályaudvarok és bevásárlóközpontok, valamint szabadtéri csoportosulások szintén kerülendők. Az országban a legmagasabb terrorfenyegetettség van jelenleg érvényben.

Minden utazónak tanácsolják, hogy regisztráljanak a konzuli védelem megkönnyítésére személyes adataik, valamint szálláshelyük megadásával ezen a linken: https://konzved.mfa.gov.hu/

Szomorú előzmények

Ankarában szombaton egy békemeneten történt kettős robbantás, ami a friss adatok szerint 97 áldozatot követelt, és legalább 160 embert megsebesített. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap közölte, hogy adataik szerint 128-an haltak meg a támadásban.

A tüntetést a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására szervezték. A felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a törökországi kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik