Nagyvilág

Merkel keményen bírálta az Orbán-kormányt

Európa méltóságát kellett megmenteni a magyarországi helyzet miatt – mondta a német kancellár.

Keményen bírálta Angela Merkel német kancellár a kelet-európai kormányokat egy zárt ülésen az Európai Néppárt tagjai előtt – írja a Politico. Azt mondta: a menekültválságra adott válaszokból az látszik, hogy nem tanultak a történelmükből.

Az elszigetelődés nem ér semmit

„A kelet-európaiak – és magamat is közéjük számítom – megtapasztalták, hogy az elszigetelődés nem ér semmit” – mondta Merkel a zárt ülésről kiszivárgott felvétel tanúsága szerint, majd így folytatta: „Elszomorít, hogy pont azok, akik szerencsésnek tarthatják magukat, hogy megérték a hidegháború végét, azt gondolják, hogy teljesen kizárhatják magukat a globalizáció folyamataiból.” Ezzel arra utalt, hogy egyes uniós tagállamok elutasítják a menekültek befogadását. „Ez számomra hátborzongató” – mondta a kancellár.

„Az, hogy alapelvként kezeljük, hogy nem fogadunk be menekülteket, elnézést a nyers fogalmazásért, de veszélyes Európa számára” – jelentette ki Merkel, aki a néppárti képviselőcsoporttal azelőtt találkozott, hogy közös felszólalást tartott Francois Hollande francia államfővel az Európai Parlamentben.

Hogyan álljunk ki a keresztényekért?

A Politico megjegyzi, hogy Merkel a nyilvánosság előtt tárgyilagos és visszafogott, de zárt ajtók mögött közismerten őszinte és kemény. A szerdai találkozón ez különösen kiütközött. Különösen keményen kiosztotta azokat az országokat, akik a menekültek befogadását vallási fenyegetésnek tekintik. Az európai vezetők hitelüket vesztik, ha különbséget akarnak tenni muzulmán és keresztény menekültek között – mondta. „Hogyan álljunk ki a keresztényekért bárhol a világban, ha azt mondjuk, hogy nem tűrünk meg egy mecsetet vagy egy muszlimot a hazánkban?” – tette fel a kérdést.

A kancellár azt mondta: kritizálják Németországban amiatt is, hogy segítettek Magyarországnak, de vállalja, hogy megtették és meg is kellett tenni, hogy megmentsék Európa méltóságát. Az Orbán-kormányt bírálta a határok teljes lezárása miatt, azt mondta: a menekülteket nem lehet megállítani annyival, hogy kerítéseket építünk. „Ez mély meggyőződésem, épp eleget éltem egy kerítés mögött” – mondta az egykori NDK-ból származó politikus.

Merkel szerint a kerítéssel egy ideig el lehet odázni a gondokat, de a berlini fal is leomlott, és ez mindenkit boldoggá tett. Európát nem lehet erődítménnyé változtatni – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik