Nagyvilág

Rosszul áll Merkel szénája, de nincs alternatívája

angela merkel (Array)
angela merkel (Array)

Angela Merkel német kancellár súlyos veszélybe került az európai menekültválságban követett politikája miatt, de egyelőre nincs senki, aki leválthatná – véli az egyik legtekintélyesebb német politikai tanácsadó. Michael Spreng szerint a konzervatív CDU/CSU csak azért lojális Angela Merkelhez, mert vezetésével a pártszövetség megnyert sorban három Bundestag-választást és tízedik éve hatalmon van. Angela Merkel “a hatalom garanciája, és ha dicsfénye halványulni kezd, a lojalitás is gyengül” – mondta a kommunikációs tanácsadó a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak.

Angela Merkel a menekültválságban tőle szokatlan módon érzelmi alapon alakította ki politikai irányvonalát és kockázatot vállalt. Egyedül az jelent védelmet számára, hogy “nincs személyi alternatívája” – mondta a Michael Spreng, aki többek között Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, a konzervatív CDU/CSU kancellárjelöltjének kampányfőnöke volt a 2002-es országos parlamenti (Bundestag) választáson, 1989-től 2000-ig pedig a Bild am Sonntag című lap főszerkesztőjeként dolgozott.

Merkel “veszélyben van”

A menekültválság elmélyülésével elkezdődött Angela Merkel pályafutásának legnehezebb szakasza. A kancellár “kétségtelenül veszélyben van”, és azzal a dilemmával szembesül, hogy “nem kezdhet radikális irányváltásba, mert azzal lerombolná a hitelességét” – mondta a tanácsadó.

Így marad a kemény, fáradságos munka és a remény, hogy a következő, 2017-es választásig sikerül megoldani a menekültválságot, de ha a CDU nagyon rosszul szerepel a 2016 márciusi tartományi választásokon, főleg Baden-Württembergben, akkor elkezdődhet a vita Merkel vezető szerepéről a CDU-ban és a bajor testvérpártban, a CSU-ban – fejtette ki Michael Spreng, utalva arra, hogy 2016. március 16-án Baden-Württembergben, Rajna-vidék-Pfalz és Szász-Anhalt tartományban is helyi törvényhozási (Landtag) választást tartanak.

Egyelőre nincs a színtéren szereplő, aki leválthatná a CDU-t 2000 óta vezető kancellárt, de akár irányíthatatlan folyamatok is beindulhatnak, ha nem sikerül úrrá lenni a menekültválságon, és a CDU leszerepel jövő tavasszal – tette hozzá a szakértő.

Össztűz alatt a kancellár, de ki kell tartania

Angela Merkelnek ki kell tartania eddigi irányvonala mellett, mert “a hitelesség a legnagyobb politikai tőkéje”, de be kell ismernie, hogy a válság a vártnál nehezebben kezelhető. Megpróbálhatja lelkesíteni az embereket, hogy megmaradjon a lakosság segítőkészsége, és kérhet türelmi időt. Ez azonban nem lesz könnyű, mert “nem egy nagy szónok, nemigen tudja magával ragadni az embereket” – jegyezte meg Michael Spreng.

A CSU továbbra is össztűz alatt tartja a kancellárt, és egyre erélyesebben sürgetik a menekültáradat feltartóztatását a CDU-ban és a konzervatívokkal kormányzó szociáldemokrata pártban (SPD) is.

Vasárnap már az a követelés is felmerült, hogy zárják le a német-osztrák határt, ahol eléri Németországot a balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger nyugati medencéje felől észak felé igyekvő menedékkérők áramlása, és vezessenek be menedékkérő-befogadási tilalmat.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke pedig egy szombati nyilatkozatában ismét kiemelte, hogy hiba volt beengedni a Magyarországról elindult menedékkérőket.

Elértük a kapacitásaink határait, tovább már nem megy, és előttünk vannak a téli hónapok. Ha nem rántjuk el a kormányrudat és nem vetünk gátat a bevándorlásnak, akkor jön az összeomlás

– mondta Seehofer a BR bajor tartományi közszolgálati televíziónak. Az irányváltást viszont csak a berlini vezetéssel együtt lehet végrehajtani. Ezért “a kancellárnak világosan meg kell mondania, hogy a befogadó kapacitásaink kimerültek” – mondta a CSU elnöke.

A ZDF országos közszolgálati televízió heute.de című hírportáljának vasárnapi elemzése szerint a CDU-ban azt mondják, hogy Seehofert nem csak a menekültválság miatti aggodalom ösztönzi drámai hangvételű bejelentésekre. A bajor politikus arra is törekszik, hogy az utóbbi hónapokban egyebek mellett az autópályadíj ügyében elszenvedett vereségek után ismét erősödjön a pártja, és ehhez kapóra jön a bevándorlás, a menedékjog és a társadalmi integráció témája.

Merkel Schröder cipőjében jár

A heute.de elemzése szerint Horst Seehofer kihasználja a lehetőséget, nem törődve azzal, hogy tovább erősödhet az eleve nem jelentéktelen társadalmi nyugtalanság, de a CSU-nál is tudják, hogy a konfliktus Merkellel rontja a konzervatívok választási győzelmi esélyeit. Egy “stafétaváltás” pedig nagyon erősen rontaná az esélyeket, ezért a bajor kormányfő minden bizonnyal nem akarja a végsőkig feszíteni a húrt.

Angela Merkel hasonló helyzetbe került a menekültválsággal, mint elődje, az SPD-s Gerhard Schröder a munkaerőpiaci szabályozás és a szociális rendszer mélyreható reformját előirányzó, Agenda 2010 című programmal. Mindkét ügy azt mutatja: a legfontosabb kérdésekben egy kancellárnak annyira erősen hinnie kell politikájának helyességében, hogy tudja vállalni azt a kockázatot, hogy elidegenedik pártjától és elveszíti a kormányfői tisztséget – mutatott rá a heute.de.

Gerhard Schröder nem ugrott el a kihívás elől – és jórészt éppen az Agenda 2010 népszerűtlensége miatt bukott meg 2005-ben -, és a közszolgálati televízió hírportáljának név nélkül nyilatkozó CDU-s források szerint Angela Merkel is vállalja a kockázatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik