Nagyvilág

Moszkva elismerte, nem csak az Iszlám Államot lövi

A mérsékeltnek tartott szíriai ellenzéki fegyveres csoportok már korábban közölték, hogy az oroszok őket lőtték.

Moszkva elismerte, nemcsak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen hajt végre légicsapásokat Szíriában, hanem más “ismert” terrorista és szélsőséges csoportok ellen is. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy van-e Moszkvának listája a szóban forgó terrorszervezetekről.

Természetesen van. Ezek tulajdonképpen ismert szervezetek. Természetesen a célpontokat a szíriai hadsereggel egyeztetve határozzuk meg.

Előzőleg az orosz védelmi minisztérium tudatta, harci gépei csütörtökre virradóra újabb légitámadásokat indítottak Szíriában, ezúttal az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet négy állása ellen, “szigorúan kerülve, hogy lakott területeken pusztítsanak”.

A Szuhoj-24M és Szuhoj-25 harci repülőknek nyolc bevetésük volt. Egyebek közt csapást mértek Idlíb közelében egy lőszerraktárra, Hama mellett egy háromemeletes épületre, amely az Iszlám Állam parancsnoki központja. A minisztérium szerint az orosz gépek sebészi pontossággal pusztítottak el egy olyan létesítményt Homsz közelében, ahol öngyilkos merényletekhez használt autókat készítettek elő.

A szírek a felkelőket is terroristázzák

A szíriai hadsereg szerint nagy változást hozhat a harcok kimenetelében, hogy az orosz támogatás a kormányerőknek. Egy szír katonai forrás a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, az oroszok által bevetett fejlett technológiák, főleg a felderítési eszközök döntő hatással lehetnek az Aszad-rezsim erői, és a felkelők harcában, pontosabban meghatározhatják a terrorcsoportok helyzetét, vezetőik főhadiszállásait, mozgását.

A szíriai kormány ugyanakkor minden felkelőt terroristának tart, míg a nyugati országok különbséget tesznek a radikális, illetve a mérsékelt ellenzéki fegyveres csoportok között. Az Iszlám Állam elleni harcban fontos szerepet játszó szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek parancsnoka úgy látja, a nagyhatalmak beavatkozása miatt tíz évig is elhúzódhat a szíriai konfliktus, a megoldás már nem a szíriaiak kezében van.

Ami most történik, azt már a titánok harcának hívhatjuk Szíria földjén.

Oroszország szerdán indított légicsapásokat (együttműködve a szíriai kormányerőkkel) a polgárháború sújtotta országban. Moszkva közölte, hogy Bassár el-Aszad elnököt támogatja az Iszlám Állam elleni harcban, csak terroristák ellen hajt végre célzott csapásokat. Washington és Párizs kétségbe vonta ezt, míg mérsékeltnek tartott szíriai ellenzéki fegyveres csoportok közölték, hogy az oroszok őket lőtték. A Szíriai Nemzeti Tanács nevű emigráns ellenzéki szervezet azzal vádolta Oroszországot, hogy a katonai beavatkozással Szíria megosztottságát akarja elmélyíteni, és az orosz légicsapások végső soron az ország több részre szakadásához vezetnek.

Irán támogatja az orosz akciókat

Az első hatékony lépésnek nevezte az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcban az orosz légicsapásokat Marzie Afhám iráni külügyi szóvivő. Mint mondta: Teherán üdvözli, támogatja az orosz katonai repülőgépek szíriai bevetését, amelyre a nemzetközi joggal összhangban, a szíriai kormányzat kérésére került sor. Irán – Oroszország mellett – Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének legfőbb támogatója.

Teherán szorgalmazza az Iszlám Állam ellen harcoló országok nézeteltéréseinek mihamarabbi rendezését diplomáciai úton, arra hivatkozva, hogy a Szíriában tomboló káoszból csak az IÁ húz hasznot. Teherán és Moszkva szerint Aszad elnök résztvevője kell, hogy legyen egy lehetséges politikai megoldásnak, de ezt a szíriai ellenzékiek, szunnita arab országok és nyugati hatalmak elutasítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik