Nagyvilág

Putyin: jöhetnek a légicsapások Szíriában

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem zárta ki, hogy orosz harci gépek légicsapásokat hajtsanak végre Szíriában, támogatást nyújtva a Bassár el-Aszad elnökkel szövetséges hadseregnek az Iszlám Állam szervezetével szemben.

“Gondolkozunk ezen. Semmit nem zárunk ki. De ha cselekednünk kell, azt csakis a nemzetközi normák teljes betartásával fogjuk megtenni” – jelentette ki Putyin New Yorkban az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakáról tudósító újságíróknak, miután másfél órán át tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel.

Putyin kizártnak nevezte ugyanakkor, hogy országa szárazföldi harcoló alakulatokat küldjön az Iszlám Állam ellen vívott harcokba. “Ami a szárazföldi csapatokat illeti … egy orosz beavatkozásról szó sem lehet” – jelentette ki.

Sajtóértekezletén az orosz vezető ismét bírálta Obamát és Francois Hollande francia elnököt, akik újra és újra Bassár el-Aszadnak a hatalomból való eltávolítását szorgalmazzák. Mint mondta, ők nem szíriai állampolgárok, ezért nem kell beavatkozniuk egy másik ország vezetőinek kiválasztásába.

A másfél órás, csúcsszintű találkozóról amerikai részről csak Obama elnök kíséretének egy tagja nyilatkozott a sajtónak. Közlése szerint Obama és az orosz elnök megállapodtak, hogy utasítják katonai vezetőiket, folytassanak tárgyalásokat, elkerülendő a konfliktusokat a Szíria légterében végrehajtott esetleges műveletek során.

A meg nem nevezett amerikai szóvivőt idéző TASZSZ hírügynökség szerint az orosz és az amerikai elnök 90 perces megbeszélésük első felét az ukrajnai válság kérdéseinek szentelték, és Obama derűlátóan nyilatkozott annak lehetőségéről, hogy a következő hónapokban megvalósuljanak a válság békés rendezését célzó februári minszki megállapodások.

Obama és Putyin korábban az ENSZ Közgyűlésében felszólalva is jelentős teret szentelt a szíriai konfliktusnak. Az amerikai elnök kijelentette: kész együttműködni Oroszországgal és Iránnal a több mint négy és fél éve tartó polgárháború lezárása érdekében. Obama arról is beszélt, hogy a Moszkva ellen bevezetett amerikai szankciók nem a hidegháborúhoz való visszatérés szándékát tükrözik, de szavai szerint a világ nem lehet tétlen, miközben Oroszország büntetlenül sérti meg Ukrajna szuverenitását.

Az orosz elnök közgyűlési beszédében óriási hibának minősítette a szíriai kormánnyal való együttműködés nyugati elutasítását, mert – mint mondta – Aszad szíriai elnökön és a kurd milícián kívül senki sem harcol igazán az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen. Putyin tíz év után először szólalt fel az ENSZ-közgyűlés általános vitájában. Egy szélesebb körű nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozását sürgette, amelyben a muszlim országok, köztük a szíriai kormányerők kulcsszerepet játszanának. Az általa felvázolt koalíciót a Hitler elleni egykori összefogáshoz hasonlította. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik