Nagyvilág

Katalán választások: a függetlenségi stratégia elbukott

A függetlenségi stratégia bukásáról és spanyol kormánypárt rossz választási szerepléséről közöltek cikkeket a legnagyobb spanyolországi napilapok kedden, két nappal a katalán parlamenti választásokat követően.

Az ABC című konzervatív napilap szerint Artur Mas katalán elnök függetlenségi stratégiája a padlóra került, mivel a feltételezett szövetséges, a Népi Egység (CUP) nem támogatja azt, így pedig nincs meg a szükséges parlamenti többség a tervek megvalósításához. Elbukott a virtuális népszavazás, amely csupán azért jött létre, hogy igazolja az elszakadás egyoldalú kinyilvánítását – teszi hozzá.

A kialakult helyzet a győztes pártszövetségben súlyos problémákat, harcokat sejtet, és Artur Mas lehetséges távozását is, aki előtt minden ajtó bezárult, így felmerül a választások megismétlésének lehetősége, amely már a negyedik lenne öt éven belül – írja a lap.

Az ABC megállapítja: itt az ideje újjáépíteni az alkotmányos hidakat, érjen véget a bizonytalanság, alakuljon egy kormány, amely képes túllépni a függetlenségi rögeszmén, mert azt nem legitimizálták a választók.

Az El País baloldali liberális újság értékelése szerint a katalán elnök és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök egyaránt “belekövültek” korábbi, egymással össze nem egyeztethető álláspontjukba, és ezen nem változtattak a vasárnapi választások sem. Az eredményt gyökeresen eltérően ítélik meg. A decemberi országos parlamenti választások előtt a spanyol kormány részéről nem várható változás – jegyzi meg.

A lap szerint a katalán politikai színpad most még zavarosabb és kiszámíthatatlanabb mint a választások előtt volt, és bizonytalan, hogy a győztes pártszövetség miként valósítja meg elképzeléseit. Artur Masnak komoly oka van félteni politikai jövőjét, pártján belül ugyanis többen úgy vélik, hogy nyugdíjazni kellene.

A katalán elnök éveken át “elfelejtett kormányozni” Katalóniában, kapaszkodott a függetlenségbe, egyik választást a másik után írta ki, közben pártja elvesztette erejét. Azért kellett pártszövetségben indulniuk a választásokon, mert ez volt az egyetlen esély a győzelemre – értékeli az El País, hangsúlyozva, hogy a mostani helyzetért Mariano Rajoy jelenlegi és José Luis Rodriguez Zapatero volt spanyol kormányfő is felelős, csakúgy mint José Montilla korábbi katalán elnök.

A La Razón című baloldali napilap beszámolt arról, hogy a Spanyolországban kormányzó Néppárt (PP) rossz választási szereplését komoly kritikával illette José María Aznar volt spanyol miniszterelnök, aki szerint ezt még hangsúlyosabbá teszi, hogy nagy választási részvételi arány mellett történt.

A politikus úgy véli, még rosszabb a helyzet, ha figyelembe veszik az elmúlt évek választásain szerzett “sebeket”. Példaként említette a legutóbbi EP-választásokat, az andalúz parlamenti választást, a májusi helyhatósági választásokat, amelyek mindegyikén a PP a vártnál gyengébben szerepelt.

A vasárnapi katalán választásokon a PP 8 képviselői hellyel kevesebbet szerzett mint a legutóbbi, 2012-es választásokon. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik