Nagyvilág

A bíróság szerint sem bűn a magyar himnusz éneklése

Egy tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén elénekelték a magyar himnuszt, mire a prefektus bemószerolta őket. A másodfokú bíróság is igazat adott az éneklőknek.

A Kovászna megyei törvényszék elutasította kedden a prefektus fellebbezését, és másodfokon is érvénytelenítette a magyar himnusz éneklése miatt kiszabott bírságot. Az ítélet kivonata szerint a törvényszék megalapozatlannak tartotta a kormány helyi képviselőjének a fellebbezését, és érvényben hagyta az alapfokú ítéletet.

Az 5000 lejes (350 ezer forint) bírságot azért rótta ki a prefektus hivatali elődje, mert a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. Az alapfokon ítélkező sepsiszentgyörgyi bíróság április elején három ponton is elfogadta az MPP érveit, és semmisnek nyilvánította a büntetést kirovó jegyzőkönyvet – írja az MTI.

Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni. Köszönetet mondott az erdélyi magyar pártoknak, szervezeteknek, amik az MPP mellett voltak. Megjegyezte, a himnusz védelmében az egész magyar közösség egységesen lépett fel.

Kulcsár Terza hozzátette, egy bírósági ügyben elméletileg ennek nem lenne jelentősége, de Székelyföldön hozzá kellett szokniuk, hogy a magyar közösség jogainak nem mindig sikerül érvényt szerezni. A törvényszék által is megerősített alapfokú ítéletben a bíróság megállapította, hogy a jegyzőkönyvet nem a megfelelő jogi személyre állították ki. A trianoni megemlékezést az MPP városi szervezete tartotta, a büntetést viszont a megyei szervezetre rótták ki.

A bíróság annak a kormányhatározatnak a törvényességét is vitatta, ami alapján a prefektus a bírságot kirótta. A kormányhatározat a román nemzeti jelképek használatára vonatkozó törvény végrehajtási utasításait tartalmazza. A törvényben pedig nincs semmilyen megkötés más államok himnuszának az éneklésével kapcsolatban.

Az ítélet szerint jogi személy nem énekelhet himnuszt, így nem is bírságolható ezért.

A törvényszék szerint egy tömegrendezvényt szervező jogi személy ellen csak akkor szabható ki büntetés, ha nem teljesíti a rendezvényszervezés kötelező feltételeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik