Nagyvilág

Szétköltöztették a verekedő menekülteket

Szétköltöztették hétfőn a konfliktusba került, etnikai alapon szerveződött csoportokat a németországi Hessen tartomány egyik menekültszállásán, ahol előző nap minden eddiginél nagyobb szabású tömegverekedés történt.

A kassel-caldeni egykori repülőtéren működő befogadóállomásról hétfő délután nagyjából száz pakisztáni menedékkérőt szállítottak el. Vasárnap pakisztániak és albánok estek egymásnak, először délben, ebédosztáskor, este pedig több százan verekedtek és a rendőrség csak több óráig tartó küzdelemmel tudta helyreállítani a rendet.

A tartományi kormány szerint a rendőrség fellépése arányos és hatékony volt. Ugyanakkor a “biztonsági koncepciót” felülvizsgálják. Már eddig is ügyeltek arra, hogy a menedékkérőket nemzetiség szerint csoportosítva helyezzék el, ezt maguk a menedékkérők is igénylik, a jövőben pedig még inkább törekednek majd erre, és egyebek között mérlegelik, hogy az ételosztáskor külön-külön szolgálják ki az egyes csoportokat – áll a Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság hessenschau.de című hírportálján megjelent összeállításban.

A rendőrszakszervezet (GdP) tartományi szervezete szerint a rendőrség egyre nehezebben tudja ellátni feladatait. “Már túlléptünk a teljesítőképesség határán” – mondta a GdP hesseni vezetője. Stefan Rüppel hozzátette, a szakszervezet már évek óta figyelmeztet, hogy nincs elég ember. Így mindazokat a kollégákat, akiket menekültszállásokhoz riasztanak, nem tudják pótolni más területeken, például a közlekedés ellenőrzésében vagy a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben.

Közben Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón a szövetségi belügyminisztérium szóvivője, Tobias Plate azt mondta, a kormány “nagyon nagy aggodalommal” tapasztalja, hogy erőszakos cselekmények történnek menedékkérőket befogadó állomásokon, mint ahogy azt is, hogy előfordulnak menedékkérők ellen irányuló erőszakos cselekmények. Hangsúlyozta, hogy a hatóságok minden szükséges lépést megtesznek a közrend fenntartásáért.

A GdF-nek arra a felvetésére, hogy egymástól elkülönítve kellene elhelyezni a különböző vallású csoportokat, a szóvivő azt mondta, hogy a szövetségi kormány nem kommentálja az elképzelést, mert a menedékkérők elhelyezése tartományi hatáskör. Ugyanakkor megjegyezte: a helyzet nem olyan, mint egy matematikapélda, amelynek csak egy jó megoldása van, és például a Schleswig-Holstein tartományi Lübeckben és térségében nagyon jó eredményeket értek el a menedékkérők “kevert” elhelyezésével, úgy tűnik, ott sikerült eltalálni a megfelelő arányokat.

A kassel-caldeni befogadóállomásra nagyjából 20 országból érkeztek menedékkérők, 1500-an vannak és sátrakban laknak. A tömegverekedés miatt többek között a konzervatív CDU egyik parlamenti (Bundestag) képviselője, Clemens Binninger, a Bundestag belügyi bizottságának tagja felvetette, hogy a bűncselekményt elkövető menedékkérőktől meg kell vonni a védelemhez fűződő jogot. Ezzel kapcsolatban az igazságügyi minisztérium szóvivője, Philip Scholz a kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a tárcának nem feladata jogértelmezési vitákba bocsátkozni.

Ugyanakkor utalt arra, hogy Németországban mindenkire érvényesek a német törvények, így a büntetőtörvénykönyv előírásai is, ez a jogszabálygyűjtemény azonban nem kapcsolódik a menedékjogot szabályozó előírásokhoz, és a menekültügyi eljárásban azt kell megvizsgálni, hogy a kérelmező rászorul-e a német állam védelmére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik