Nagyvilág

Ferenc pápa: Előbb-utóbb minden fal leomlik

A falak sohasem jelentenek megoldást, a hidak építése viszont igen – mondta Ferenc pápa az európai migrációval kapcsolatban hétfőn az Egyesült Államok és Róma közötti repülőúton tartott sajtótájékoztatóján.

Ferenc pápa azt mondta: “Köztudott, mi lesz a falak végső sorsa. (…) Minden fal leomlik: ma, holnap vagy száz év után”. Az egyházfő hozzátette, hogy “az akadályok emelése több vagy kevesebb ideig működik, de nem jelent megoldást. A probléma attól még fennmarad, csak a gyűlölet lesz miatta nagyobb.”

Ferenc pápa a migrációval kapcsolatban azt mondta, Európa nehéz helyzetben van és nem könnyű megoldást találni a migrációs áradatra. A pápa szerint azonban nincsen alternatíva a bevándorlók befogadásával szemben, és a jelenség részleges feltartóztatásának egyetlen módja az, ha a kivándorlásra kényszerülők országai hatékony segítségben részesülnek. Az egyházfő kijelentette, a migráció hosszú válságfolyamat eredménye, “az emberek évek óta tartó háborúk, évek óta tartó éhezés elől menekülnek”. A “kizsákmányolt kontinens” Afrika példáját említette, ahol a pápa szerint befektetésekkel kell munkát teremteni és megállítani a vándorlást előidéző válsághelyzetet.

Szíriáról és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel szembeni katonai fellépésről szólva Ferenc pápa a “bombázás, vérontás és halál” elkerülését szorgalmazta. Kolumbiában végleges békemegállapodást szorgalmazott a kormány és a vele szemben álló fegyveres csoportok között.
Ferenc pápa a jövőbeli utazásairól kijelentette, örömmel látogatna el Kínába.

Az egyházfő kitért az általa kezdeményezett kánonjogi reformra, amely egyszerűsíti az egyházi házasságok semmisségi eljárását. A pápa hangsúlyozta, hogy a katolikus válás nem létezik. Az októberben kezdődő és a családról szóló püspöki szinódusról megjegyezte, hogy az elváltak és újraházasodott hívők mellett jelentősnek számítanak az újfajta élettársi kapcsolatokban élők vagy a házasodni nem akaró fiatalok problémái is. “Ahhoz, hogy valakiből pap legyen, nyolc év felkészülés kell, az egész életre szóló házassághoz viszont csak néhány házassági előkészítő találkozón vesznek részt” – fogalmazott Ferenc pápa.

Ferenc pápa kizárta a nők pappá szentelését, s azt mondta, hogy a nők más jelentős szerepet tölthetnek be az egyházban. Hangsúlyozta, hogy a melegházasságot elutasító tisztviselők, vagy az abortuszt elutasító orvosok lelkiismereti szabadságukat gyakorolják.

Az egyházat sújtó pedofilbotrányokról szólva szentségtörésnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket. Kijelentette, hogy visszaélések a családban, az iskolában is előfordulnak, de amikor egy pap követi el ezeket, az a lehető legsúlyosabb, hiszen a pap feladata éppen az, hogy “a fiatalokat a jóra nevelje”. Ezért “az egyház szenved” – fogalmazott Ferenc pápa. Megjegyezte, hogy bűnösöknek számítanak a visszaéléseket leplező püspökök is.

Arra a felvetésre, hogy Amerikában Ferenc pápa igazi sztár volt, az egyházfő azt válaszolta, ő nem érzi magát sztárnak, mivel a csillagok kialszanak és elbuknak.
Ferenc pápa szokása szerint Rómába való megérkezésekor először a Santa Maria Maggiore-bazilikába ment, ahol minden külföldi útja előtt és után imádkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik