Nagyvilág

Börtönt kapott a szexrabszolgákat tartó magyar család Angliában

Egy húsz és egy harminc éves magyar nő az áldozatuk.

Összesen 17 év börtönt kaptak annak a négytagú magyar családnak a tagjai, akik két szintén magyar nőt szexrabszolgaként tartottak fogva angliai otthonukban – írja a Daily Mail. A nőknek naponta akár öt férfival is szexelniük kellett, a család hetente mintegy ezer fontot (426 ezer forint) szedett el tőlük.

Hétfőn a család tagjai – a negyvenkét éves apa, a hasonló korú anya, valamint 22 és 19 éves fiaik – elismerték bűnösségüket. A két fiú hat, illetve három év börtönbüntetést kapott, az apát és az anyát négy-négy év börtönre ítélték. Az anyának azért is felelnie kellett, mert álházasságot kötött egy pakisztáni férfival.

A két áldozat – egy húsz és egy harmincéves nő – hat hónapig volt fogságban a család boltoni otthonában. Egyiküknek egy egyéves gyermeke is volt. Őket egy rendőrségi rajtaütés során szabadították ki. A nők naponta mindössze egy vajas kenyeret kaptak enni. Folyamatosan zaklatták, félelemben tartották őket.

Az egyik nő elmondta: volt, hogy az egyik fiú ájultra verte azért, mert nem mosolygott eléggé a hozzá érkező férfiakra. A házat is velük takaríttatták ki, teljesen rabszolgaként kezelték őket. Az orvosi ellátást megtagadták tőlük.

A család egyik áldozata eleve szexmunkásként érkezett Angliába, ahonnan jövedelme egy részét hazaküldte tizenkét éves fiának Magyarországra. De néhány hónappal érkezése után találkozott a család egyik tagjával, aki fenyegetéssel bírta rá, hogy menjen vele. A kisfiával mindössze kétszer beszélhetett a fél év alatt , akkor is felügyelték, hogy mit mond.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik