Nagyvilág

Benzinnel öntötte le és fel akarta gyújtani iskolája biztonsági őreit egy 16 éves lány

Felnőttként kell felelnie a tettéért a bíróság előtt egy 16 éves amerikai lánynak, aki fel akart gyújtani az iskolájában két biztonsági őrt – jelentette a helyi sajtó. A pennsylvaniai Wilkinsburgben élő lány ellen egyebek mellett súlyos testi sértés és katasztrófahelyzet előidézése miatt emeltek vádat szerdán. A diáklány előzetes letartóztatásban várja tárgyalását, mert nem tudta letenni a százezer dolláros óvadékot.

Az eset még hétfőn történt a Wilkinsburg gimnáziumban. A helyi rendőrség közlése szerint Imani Knight-Brantley bosszúból próbálta meg felgyújtani az egyik biztonsági őrt, aki pénteken kikísérte az iskolából, mert a szabályzatot megsértve mobiltelefon volt nála. A lány hétfőn az igazgatóhelyettes engedélyét kérte, hogy találkozhasson az őrrel, hogy bocsánatot kérhessen tőle pénteki viselkedéséért.

Bocsánatkérés helyett azonban egy kétliteres üdítős palackot húzott elő, és az abban lévő benzint ráöntötte az őrre, valamint az iskolai biztonsági szolgálat vezetőjére, majd a földre is locsolt belőle. Ezután egy grillgyújtót vette elő, és megpróbálta meggyújtani. Brandon Murray a helyi sajtónak elmondta: benzinben úszott az arca, a ruhája is ázott a gyúlékony folyadékban, amiből a szájába is jutott, és ha a lány fel tudta volna gyújtani, még a földön gurulva sem tudta volna eloltani a lángokat, mert benzintócsában állt.

Szerencsére a lánynak nem sikerült lángra lobbantania a szétlocsolt benzint, mert sikerült még azelőtt kivenni a kezéből a nagy öngyújtót, mielőtt működésbe tudta volna hozni. A rendőrség közlése szerint a lány kihallgatása alatt beismerte, hogy fel akarta gyújtani Murray-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik