Nagyvilág

Kampánytéma lett Lengyelországban a visegrádiak átverése

Az ellenzéki kormányfőjelölt, Beata Szydlo szerint a kormány becsapta a visegrádi országokat, amikor egyetlen visegrádi tagállamként a menkültkvóta mellett szavazott.

Az ellenzéki konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányfőjelöltje szerint “a döntés botrányos”, hiszen “lehetőség volt a bizalom, a szolidaritás visszaállítására a térség országai között”.

Precedensértékű döntés

A politikus rámutatott: az EU belügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán kedden elfogadott menekültelosztási terv precedensértékű, a következő menekülthullámok esetében a migránsokat már az uniós tagországokkal való egyeztetés nélkül fogják befogadni.

Mint mondta, a külpolitikát “bátran kell folytatni, szövetségeket építeni, kompromisszumokat keresni, de az állampolgárok érdekeinek és javának, valamint a nemzetbiztonságnak elsőbbrendűséget kell élveznie”.

Ezt az elvet tartaná szem előtt a PiS, amennyiben az október végén esedékes parlamenti választásokat megnyeri – hangsúlyozta a legerősebb ellenzéki párt kormányfőjelöltje.

Diplomáciai vereség

A kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform keddi lépését lengyel konzervatív politikusok és jobboldali kommentátorok élesen bírálták. Jaroslaw Gowin, a PiS-szel választási koalíciót kötött Együtt Lengyelország (PR) elnöke úgy vélte, hogy Lengyelország “diplomáciai vereséget szenvedett”.

“A lengyel kormány megszégyenült, fehér zászlót tűzött ki” – mondta. Hangsúlyozta, hogy a lengyeleknek szolidárisaknak kell lenniük a visegrádi csoporttal. Gowin úgy látja, hogy Lengyelország engedett a német diktátumnak, az Európai Bizottságnak, és a Kopacz-kormány így kész tények elé állítja a leendő kormányt is, amely kénytelen lesz a vállalt kötelezettséget teljesíteni.

Tomasz Terlikowski, a konzervatív TV Republika hírtelevízió főszerkesztője szerda reggel úgy fogalmazott, hogy Ewa Kopacz miniszterelnök Lengyelország nevében fellépve “politikailag prostituálta magát, ráadásul ingyen”.

A neves katolikus publicista szerint a lengyel kormány “mocskos módon” viselkedett a visegrádi szövetségesekkel szemben. “Ewa Kopacz számára ez talán kifizetődő” – jegyezte meg Terlikowski, utalva arra, hogy a várható októberi választási vereség után “Kopacz talán valamilyen uniós posztra számít”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik