Nagyvilág

Balczó az EP-ben: együtt kell működni Oroszországgal, szankciók nélkül

balczó zoltán (balczó zoltán, )
balczó zoltán (balczó zoltán, )

Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti képviselője a szerda éjszakába nyúlt brüsszeli plenáris EP-ülésen, az úgynevezett egyperces (régebben napirend előtti) felszólalások során az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók eltörlése mellett foglalt állást. A képviselő szerint a szankciók bevezetésének az volt a célja, hogy gyengítsék az orosz gazdaságot és Vlagyimir Putyin elnök pozícióját, ezeket a célokat azonban nem sikerült elérni: az oroszok az EU-val folytatott kereskedelmet pótolták más partnerekkel, részben pedig saját termelésre álltak át. Ugyanakkor sok uniós tagországnak komoly veszteséget okoztak a szankciók – tette hozzá Balczó. “Zárójelben” megjegyezte: “Németország azért ügyesen megoldja a Gazprommal az Északi Áramlat-2 megépítését”.

A jobbikos EP-képviselő azt mondta, hogy a menekültáradat megoldásának egyik eleme a szíriai helyzet stabilizálása lenne. Utalt arra, hogy az EP-ben is elhangzott: ehhez Oroszország bevonására, a vele való együttműködésre is szükség lenne.

“Úgy ítélem meg, hogy egy ilyen fontos együttműködéshez a politikai légkört is segítené az egyébként be nem vált és eredménytelen szankcióknak a felszámolása” – jelentette ki Balczó Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik