Nagyvilág

Putyin aggódik, súlyos a helyzet Szíriában

A terrorizmus elleni küzdelemben félre kell tenni a geopolitikai ambíciókat és a kettős mérce alkalmazását – jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tádzsikisztáni csúcstalálkozóján. Hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek egyesítenie kell erőfeszítéseit a terrorizmus jelentette fenyegetéssel szemben.

Félre kell tenni a geopolitikai ambíciókat, le kell mondani az úgynevezett kettős mércéről, az olyan politikáról, amely közvetlenül vagy közvetve az egyes terrorista csoportokat támogatja saját konjunkturális céljai érdekében, egyebek között leváltva bárki számára is nem kívánatos kormányokat és rezsimeket.

Nagyon súlyosnak minősítette a helyzetet Szíriában, Irakban és az egész közel-keleti térségben. “A terroristák már nyíltan beszélnek arról, hogy Mekkára, Medinára és Jeruzsálemre fenik a fogukat. A terveikben szerepel tevékenységük kiterjesztése Európára, Oroszországra, Közép- és Délkelet-Ázsiára” – figyelmeztetett Putyin.

Megismételte azt az orosz álláspontot, hogy az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetet nem lehet legyőzni a törvényes szíriai kormánnyal való együttműködés nélkül. Javasolta, hogy alkossanak széles koalíciót azok az erők, amelyek készek szembeszállni a terrorizmussal. Az orosz elnök egyben visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország lenne a felelős a Szíriából Európába tartó menekültáradatért. “A menekültprobléma állítólag abból keletkezett, hogy Oroszország támogatja Szíria törvényes hatóságait” – mondta. Valójában azonban az emberek Szíriából elsősorban a harcok elől menekülnek – “amelyeket jelentős mértékben kívülről kényszerítették rájuk” -, valamint a terroristák brutalitása elől – hangoztatta.

Hozzátette, “ha Oroszország nem támogatta volna Szíriát, a helyzet ebben az országban sokkal rosszabb lenne, mint volt Libanonban, és a menekültek áradata” is nagyobb lenne.

Oroszország segítene

Oroszország kész segítséget nyújtani az Egyesült Államoknak a kaliforniai erdőtüzek oltásához – közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata. Vlagyimir Pucskov, az orosz szaktárca vezetője üzenetben tájékoztatta erről Craig Fugate-et, az Amerikai Szövetségi Veszélyhelyzet-kezelési Ügynökség (FEMA) vezetőjét.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma kész az Egyesült Államokba szállítani egyebek mellett korszerű tűzoltó légi eszközöket, valamint erdőtüzek oltásához és a légi oltás megszervezéséhez szükséges felszereléssel ellátott szakembereket és mentőket.

A legfrissebb adatok szerint a kaliforniai erdőtüzekben egy ember meghalt, mintegy ezer lakóház és más épület leégett. Helyi sajtóértesülések szerint számos embernek nyoma veszett. A legutóbbi évek legpusztítóbb kaliforniai erdőtüzében csaknem 25 ezer hektáros terület lobbant lángra Lake és a borászatáról híres Napa megyében. A mintegy ezer tűzoltónak egyelőre nem sikerült megfékeznie a lángokat.

A két kaliforniai megyében vasárnap óta szükségállapot van érvényben. A katasztrófa színhelyén a hatóságok kötelező jelleggel elrendelték a lakosság kitelepítését. Eddig 23 ezer ember hagyta el a lakóhelyét. További 6 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik