Nagyvilág

Megszólalt a szír menekült, akit ki akart gáncsolni László Petra

Azt már korábban megírtuk, hogy a férfi már nincs Magyarországon, sikerült elhagynia az országot, kisfiával együtt. A Daily Mailnek sikerült beszélnie Oszamával, aki azt mondta, hogy ott rögtön nem is tudta, hogy a rendőrök vagy az operatőr miatt esett el, csak azután lett neki világos az egész, hogy megnézte a felvételeket.

Beszélt arról is, hogy aznap a határ melletti réten rengetegen zsúfolódtak össze, nem tudja, miért indult meg a tömeg, de ő is futni kezdett, karján a gyermekével.

Hogyan tudnék megbocsátani neki? – kérdezte a szír férfi, aki azt a felvételt is látta, ahol menekülő gyermekeket rugdos László Petra.

Azt mondja, hogy az esés után ő is, fia is zúzódásokat szenvedett, Németországban most azt próbálják elintézni, a török menekülttáborban maradt felesége és két másik gyermeke is utánuk mehessen Münchenbe. Azt szeretné, hogy ők már legális körülmények között kelhessenek útra, ne legyen veszélyben az életük.

László Petra egyébként újra megszólalt, azt mondta, az egész élete romba dőlt, férjén keresztül azt üzente, őszintén bocsánatot kér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik