Nagyvilág

Meghalt Vadim Tudor, a kommunistából lett magyargyűlölő

65 évet élt Románia egyik legsovinisztább politikusa, aki kiválóan bemutatta a hagyományos kelet-európai modellt, azaz hogyan mentheti át valaki a kiváltságos helyzetét a kommunizmusból az új rendszerbe, illetve hogyan válhat hű kommunistából a nemzet nagy imádójává.

Meghalt Corneliu Vadim Tudor román politikus, a populistának és idegengyűlölőnek tartott Nagy Románia Párt (PRM) alapító elnöke. A szívelégtelenségben szenvedő politikust 65 éves korában, hétfőn érte a halál.

A volt kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu egyik “udvari költőjeként” ismert Tudor 1990-ben a Romania Mare (Nagy Románia) hetilap főszerkesztőjeként nacionalista kirohanásokkal és az újjáalakult történelmi pártok ostorozásával tett szert országos hírnévre. Ezután népszerűségét kamatoztatva megalapította a populista, rendcsináló és nacionalista jelszavakat hangoztató Nagy Románia Pártot.

Ceausescu mellől az EP-be

1992 és 2008 között szenátorként és a PRM elnökeként vett részt a román politikában, 2009-től 2014-ig európai parlamenti képviselő volt. Miután 2008-ban már nem jutott be a bukaresti parlamentbe, Tudor 2009-ben meghívta a PRM EP-listájára Gigi Becalit, a juhpásztorból lett médiamágnást. Becali a Steaua futballcsapat szponzoraként népszerű lett, így segített megszerezni a PRM-nek a brüsszeli képviselethez szükséges szavazatszámot.

Tudor többször megpályázta a román elnöki tisztséget: a legnagyobb támogatottságot 2000-ben érte el, amikor a voksok egyharmadát megszerezve Ion Iliescu ellenfeleként bejutott a második fordulóba. Személyes népszerűségével pedig a PRM-et a bukaresti parlament második legerősebb pártjává tette.

Szerették a bukott kommunisták és a mostani kormányfő

Vadim Tudor ellenségként viszonyult a magyar kisebbséghez, a magyar politikusokat rendszeresen azzal vádolta, hogy egyetlen céljuk Erdély elszakítása. Az indulatos szónoklatairól ismert politikus főleg a kommunista rezsim kiváltságosainak és a rendszerváltozás veszteseinek támogatását élvezte, és botrányt csapott a román parlamentben, amikor Traian Basescu román államfő bűnös rendszerként elítélte a kommunizmust.

A párt korábbi főtitkára, a magyarellenességéről elhíresült Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester megpróbálta eltávolítani Tudort a párt éléről, de a pártütők kongresszusát a bíróság nem ismerte el. Tudor tavaly is indult az elnökválasztáson, amikor a voksok 3,7 százalékát szerezte meg, majd a második fordulóban a szociáldemokrata Victor Pontát támogatta. A kormányfő Facebook-bejegyzésben fejezte ki együttérzését Vadim Tudor családjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik